Edmund Stoiber, a kihívó és Gerhard Schröder, a kancellár. Változik-e a szereposztás? Fotó: Reuters
A szociáldemokraták ugyancsak nagy hajrát tudhatnak maguk mögött. Július végén még egyértelműen úgy látszott, a Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata–zöld koalíció simán elveszíti a szeptember 22-ei választásokat. A gazdasági kérdésekre ugyancsak érzékeny német közvélemény akkor még láthatóan nem tudta magát túltenni azon, hogy a gazdasági reformok nagyon vontatottan haladnak előre, s nem volt elégedett sem a gazdasági növekedéssel, sem a jövőbeli kilátásokkal. Azt pedig végképp nem tudta megbocsátani a szocdemeknek, hogy a munkanélküliség területén gyakorlatilag semmit nem tudtak elérni. Ez utóbbi kérdés – tegyük hozzá – azért is különösen fájdalmas, mert a munkanélküliség kérdése köztudomásúlag évek óta a német választások "királycsinálója". 1998-ban Schröder hatásos kampánnyal tudta elhitetni a választókkal, hogy leendő kormánya hatékonyan tud fellépni a német gazdaság rákfenéje, a makacsul magas munkanélküliségi ráta ellen. "Ha nem csökkentjük a munkanélküliséget, nem érdemeljük meg, hogy újraválasszanak bennünket" – hangzott a hatásos és kétségtelenül eredményes kampányszlogen négy évvel ezelőtt, amely azonban az új választások előtt a visszájára fordult.
Hiába érvelt Schröder a nemzetközi recesszió és a tavaly szeptemberi terrortámadások kivédhetetlen hatásával, úgy tűnt, kevesen hisznek neki. Nem tudta a közvélekedést akkor még az sem megfordítani, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatban sikerült egy igen hatásos, ám szintén csak újabb ígéretet letennie az asztalra. Nem kisebb személyiség, mint a Volkswagen-konszern igazgatója, Peter Hartz nevével fémjelzett bizottság ugyanis hatásosan bizonyította – legalábbis papíron –, hogy 2005-re a munkanélküliséget a felére lehet csökkenteni Németországban. Schröder nem habozott kijelenteni: "Újraválasztásunk esetén azonnal hozzálátunk a terv megvalósításához." A Hartz-bizottság koncepciója egyébként első látásra életképesnek is tűnik, amit többek között az is bizonyít, hogy értékelése még az ellenzék soraiban is megosztást hozott. Ám a közhangulatot ez sem tudta jelentősen befolyásolni.
A nyári közvélemény-kutatási adatok alapján Edmund Stoiber, a CSU kancellárjelöltje és csapata nyugodtan várhatta a szeptemberi választásokat. Bár a felmérések alapján személye kevésbé népszerű, mint Gerhard Schröderé, róla sokkal jobban elhitte mindenki, hogy képes az ország megrekedt gazdaságába új életet lehelni, hiszen – mint a jobboldali kampánystratégia hangsúlyozta – Bajorország miniszterelnökeként már bizonyított. Bajorországban a munkanélküliségi ráta ugyanis mélyen az országos átlag alatt van, még a 6 százalékot sem éri el, s a régiót és annak fővárosát, Münchent sikerült a gazdasági fellendülés élvonalába emelnie. Augusztus elején úgy tűnt, a számok, a különböző indexek és kimutatások fogják eldönteni a német választásokat, s joggal feltételezhettük, hogy a jobboldali pártok előretörésének összeurópai tendenciája szeptemberben Németországot sem kerüli el. Ám úgy tűnik, a képlet mégsem lett ilyen egyszerű. A kocka megfordult.
Múlt hétvégén szinte az összes közvélemény-kutató cég szerint az SPD–Zöldek koalíció – tavaly december óta először – megelőzte az uniót, s Schröder önbizalomtól duzzadva nyilatkozta a napokban a Spiegelnek, hogy "az ellenzék nem jelent valós alternatívát", Stoiberről pedig egyszerűen kijelentette: "nem alkalmas a kormányzásra".
Szakértők ezt a váratlan fordulatot elsősorban két olyan külső tényezőnek tulajdonítják, amelyekről tulajdonképpen senki sem tehet, ám amelyek jelentőségét és lehetőségét kétség nélkül Schröder ismerte fel és használta ki jobban. Ezek közül az egyik, amelyet valószínűleg a jelenlegi kancellár annak ellenére megspórolt volna magának, hogy a jelenlegi szárnyaló népszerűségét jószerével ennek köszönheti, az az augusztusi esőzések nyomán kialakult drámai árvizek. "Válságmenedzserként" az országot járta, s tetterős, határozott fellépésével sokak szimpátiáját kivívta. Schröder gumicsizmás, zöld orkánkabátos képére alighanem sokáig emlékeznek még. Az újjáépítési tervek gyorsan megszülettek, s még a nemzeti katasztrófa oltárán feláldozott adócsökkentési tervek elhalasztásán sem siránkozott senki. "Ha a manézs nyitva van, és a cirkuszi ló meghallja a trombitát, akkor elindul
" – nyilatkozta saját magáról. S valóban el is indult, és sikerült a bajban is a felelős, tettre kész kormányfő benyomását erősítenie.
A jelenlegi kancellárra egyébként is igaz, hogy sokkal jobban bánik a médiával, mint vetélytársa. "Schröder egy mondattal mondja el azt, amit Stoiber hárommal" – mondják politológus szakértők. S ha nem számokról és statisztikákról van szó, ez a stratégia kétségtelenül sokkal hatékonyabb. A német választások újdonsága volt az idén a kétfordulós, nyilvános televíziós vita. Az első forduló eredményéről a vélemények ugyan megoszlanak, de a másodikról minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy Schröder jócskán helyben hagyta kihívóját. Az adást követően az Infra-test dimap közvélemény-kutató felmérése szerint Schrödert a nézők 50 százaléka, míg Stoibert csupán 28 százaléka látta győztesnek. A "médiakancellár" szemmel láthatóan újra diadalmaskodott.
A másik olyan körülmény, amely a szociáldemokrata jelölt számára a felzárkózás lehetőségét jelentette, a tengeren túlról érkezett. Közvetlenül azután, hogy augusztus 27-én Dick Chaney kihirdette egy Irak elleni megelőző csapás szükségességét, a hivatalban lévő szociáldemokrata kancellár nem késett a válaszszal: "Egy Irak elleni csapásról beszélni hibás. Németország a vezetésem alatt nem vesz részt ilyesmiben." A stratégia maradt, s Schröder mind a mai napig az európai vezetők közül a leghangosabban ellenzi az amerikai támadást. Különösen azóta, hogy belátta, az Irak elleni háború a lakosság többségének ellenére van, s a választások kimenetele szempontjából egyáltalán nem közömbös, ki milyen álláspontot foglal el a kérdésben. Némi iróniával meg is jegyezte az egyik SPD-tisztviselő: "Nagy választási harcosunk ül a Fehér Házban." A kérdésben Stoiber nem tudott határozottan állást foglalni, csak odáig jutott, hogy ellenfelének a túlzott arroganciát vetette szemére. Ez utóbbi viszont a választópolgárainak nem tetszett. Olyanynyira, hogy egyes szakértők szerint Schröder a háború kérdésében elfoglalt határozott álláspontjával az unió törzsszavazóit is elbizonytalanította. A Munkaügyi Minisztérium napokban történt, ugyancsak jól időzített bejelentése pedig, miszerint a munkanélküliség Németországban hosszú idő után újra négymillió fő alá csökkent, azt mutatja, hogy a szociáldemokrata jelölt a szerencsével sem áll hadilábon.
Sikerült tehát a nagy mutatvány. Jó kommunikációval s még jobb médiaszereplésekkel a szociáldemokraták el tudták terelni a közvélemény figyelmét az igencsak gyenge négyéves bizonyítványról, s a bizonytalankodó szavazók jó részével sikerült elhitetni, hogy az ellenzék valóban nem jelenthet reális alternatívát. Olyannyira, hogy a múlt hét végén a felmérések szerint az SPD–Zöldek koalíció 1-2,5 százalékkal már meg is előzte a CDU/CSU és a Liberálisok együttesét.
A szerdán megjelent legfrissebb felmérések már nem ennyire egyértelműek. Egyikük a szociáldemokrata–zöld formációt, míg a másik az uniót látja befutónak, a különbség azonban olyan kicsi, hogy alighanem még a statisztikai hibahatáron belül van. Kemény küzdelem várható tehát a hétvégén, amely ma még mindenképpen kétesélyes. Sőt. Tekintettel arra, hogy a két koalíciós tömb egymás felé egyáltalán nem zárt, elvileg bármilyen eredmény, s azt követően bármilyen megegyezés lehetséges. Egy azonban biztosnak látszik. A kommunista utódpárt, a PDS szinte minden közvélemény-kutató egységes véleménye szerint nem fogja elérni az ötszázalékos küszöböt. Számukra a Bundestagba kerülés szalmaszálát az jelentheti, ha – a német választási rendszer sajátosságaként – az egyéni választási kerületekben legalább három képviselőjüknek sikerül direkt mandátumot szerezni.
2002. 09. 20. (VI/38)
