hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szeretet és a gyűlölet kohója
Interjú Somlai Péter családszociológussal

2002. 09. 15.
– Történt-e valami a magyar családok kapcsolatrendszerében az utóbbi húsz-harminc év során, ami megmagyarázhatja, hogy miért történik ennyi brutális gyilkosság és gyermekbántalmazás mostanában?– Hogy az utóbbi néhány hónapban történt véres családi események hátterében valami komolyabb törvényszerűség lenne, nem hiszem. Mind a családi erőszak, mind azok az önpusztító devianciák, amelyekre a média manapság jobban odafigyel, régi dolgok. A mítoszokból, a szépirodalomból tudjuk, hogy a családon belüli erőszak több ezer éves jelenség, végigkísérte az emberiség egész eddigi történetét. Régebben azonban a közvélemény minderről nem akart tudomást venni. Az egyes emberek persze tudták, hogy mi történik tágabb családjukban vagy éppen a szomszédban, azonban úgy vélték, máshol ez nem fordulhat elő, csak ők ilyen elvetemültek, akik ezeket a dolgokat elkövetik. Véleményem szerint ez az álságos hozzáállás még mindig hat, amelytől meg kellene végre szabadulnunk. Az erőszak ugyanis sok családban mindennapos esemény, csak nem vezet mindig gyilkossághoz vagy súlyos testi sértéshez.



A családi viszályok egy életre nyomot hagynak a gyerekekben 

– Ha ez így van, akkor hogyan ítéli meg a magyar családok helyzetét? A házasságok és a családok többsége válságban volt, és ma is abban van?

– Az emberek nagy része azt képzeli, hogy a család szent és csak pozitívumokkal teli jelenség. Én mindig azt állítottam, hogy a család egy Janus-arcú intézmény. Legalább annyira a szeretetnek, a bizalomnak és az önfeláldozásnak a színtere, mint az erőszak kohója. A család tele van konfliktusokkal – meglehetősen kétarcú valami, mindezek ellenére pótolhatatlan. Ha szemügyre vesszük a házasodással kapcsolatos adatokat, azt láthatjuk, hogy évről évre csökken a házasságkötések száma, és ezzel együtt növekszik a házasságon kívüli együttélések aránya. A fiatal nemzedékek nem akarnak összeházasodni, mivel szüleik nemzedékében azt látják, hogy a házasság semmire sem vezet. A válás pedig egy nagyon fájdalmas és nehezen végbemenő intézmény. Ezért megannyi formában igyekeznek a házasságot helyettesíteni – ezért mondjuk ma, hogy a kapcsolatok pluralizálódtak. Véleményem szerint egy dologban tévednek ma a fiatalok: igaz ugyan, hogy a házasságok felbontása fájdalmas és sok esetben destruktív, ám az élettársi kapcsolatok felbontása sem kevésbé az. Attól, hogy nem házasodnak össze, még nem lesz könnyebb a párkapcsolat. 

– Mennyiben tehető felelőssé kizárólag a férfi nem a családon belül folyó durvaságért?

– Úgy tűnik számomra, hogy a családi erőszakot vizsgáló kutatásokban egy kicsit a férfiak felé billen el a mérleg nyelve, mármint az erőszakért, különösen a testi bántalmazásokért őket teszik felelőssé. Véleményem szerint jellegzetesen más a férfi és a női erőszak természete. A súlyos testi bántalmazás kétségtelenül a férfiakra jellemző. A fizikai erőfölény következtében nyilván ők azok, akik elbírnak a másik féllel, stabilabb pozícióban vannak. Ugyanakkor én legalább ilyen fontosnak tartom azt a fajta erőszakot, ami arra készteti a férfiakat, hogy minél kevesebb időt töltsenek otthon. A fizikai erőszak az esetek nagy részében alkoholizálással párosul. Úgy vélem, hogy azok a jogvédő szervek és kutató központok, ahol a családi agresszióval foglalkoznak, nem igen szeretik feltenni a kérdést: mi áll az alkoholizálás és a tettlegesség hátterében. Ne értsen félre, én nem azt akarom mondani, hogy minden alkoholista esetében a lelki agressziót gyakorló fél, azaz a feleség hibáztatható, de az azért kétségtelen, hogy nagyon sok esetben a hideg, szeretetlen, verbális terrort gyakorló feleség is ott áll. 

– Mennyiben teszi felelőssé az agresszív filmeket sugárzó médiát az erőszak terjesztéséért, fokozásáért? 

– Nem tisztem megítélni a média felelősségét ebben a kérdésben, mindenesetre kötelezném az agresszív jeleneteket sugárzó csatornákat arra, hogy a különböző segélyhívó vonalaknak a telefonszámát és címeit írják ki, ahol a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek segítséget kaphatnak. Például Simek Kitti esetében is elkerülhető lett volna egy emberölés, ha látja ez a kislány, hogy nem ő van egyedül ilyen helyzetben a világon. 

– Mit tehet a társadalom – vagyis mi mindannyian – hogy az agressziónak gátat vessünk és megvédjük azokat, akik rászorulnak?

– Ha én most azt mondanám, hogy az ilyen esetek nem tekinthetők magánügynek és mindenképp jelezni kell a rendőrségnek és a gyermekjóléti szolgálatoknak, csatlakoznék egy olyan tendenciához, amely a magánélet szuverenitását sérti. Hiszen én sem örülnék annak, ha a rendőrök csak úgy csöngetnének esténkét egy-két jóakaratú szomszédom bejelentése nyomán. Márpedig ebből ez lenne, higgye el. Ugyanakkor azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy bizonyos munkakörökben ez még mindig nem evidens – a pedagógusoknak, orvosoknak, óvónőknek kötelessége lenne, hogy a megfelelő szerveknél jelezzék az ilyen eseteket. 

A családi erőszakkal kapcsolatos kutatások az utóbbi húsz évben kezdődtek el. Az összes gyilkosságnak közel a fele ilyen intim kapcsolatokon belül történik. Úgy vélem, hogy ebben a két évtizedben csak a jéghegy csúcsát értük el, nagyon bizonytalanok vagyunk, hogy mi rejlik a mélyben. 


Az erőszakra nincsen indok…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!