"A szalonképes antiszemitizmusban még a zsidók is részt vehettek" Fotó: S. L.
– A zsidóságról nem zsidóknak – ez áll a kötet alcímében. Miért érezte szükségesnek a könyv megírását?
– Az évszázados titok, amely részben a zsidóság történelmi szétszóródottságából és kényszer? elzárkózásából, részben az ugyancsak évszázadok alatt felhalmozódott ellenszenvből alakult ki, csak akkor fog feloldódni, ha mi magunk is hozzájárulunk ennek feloldásához. Ha beszélünk önmagunkról, ha megismertetjük tanításainkat, gondolatainkat, szokásainkat és hagyományainkat mindazokkal, akik érdeklődnek iránta.
– A tényektől pont az előítéletes gondolkodású emberek nem hagyják magukat zavartatni.
– Nem hiszem, hogy a műveltség és az információk önmagukban védelmet jelentenek bármiféle előítélettel szemben. Aki érzelmi ráhatások folytán érintett különböző előítéletektől, annak nagyon nehéz megváltoztatni a gondolatmenetét. Viszont azokat, akik még nem rendelkeznek kialakult állásponttal, ha időben kapnak korrekt információt, utóbb nehezebb érzelmileg befolyásolni arra, hogy előítéletekkel teljenek meg.
– Ma sokan Európában az "új antiszemitizmus" kialakulásáról beszélnek. Mi ebben az új?
– Az anticionizmus leple alatt jelentkező antiszemitizmus legfeljebb Nyugaton számít újnak, Kelet-Európában azonban ennek régi hagyományai vannak. A kommunista érában tilos volt az antiszemitizmus, mint ahogy az is tilos volt, hogy a zsidóságról beszéljenek a zsidók. De az anticionizmus elnevezés alatt mégis lehetett antiszemita megnyilvánulásokat tenni, nem is kis számban. Lehetett embereket cionistaként elvitetni és elhurcoltatni, félretenni, vagy éppen állásuktól megfosztani. Sőt az a furcsa, hogy ebben az idézőjelben szalonképes antiszemitizmusban még zsidók is részt vehettek. Ady Endre írja a naplójában, hogy bizony egyes asszimiláns zsidó fiatalemberek nagyon sajnálják, hogy olyan jó üzletben, mint az antiszemitizmus, ők nem vehetnek részt. Sajnos, így van ez ma Nyugat-Európában is.
– A másik oldalon viszont a rendszerváltás óta Kelet-Európában a zsidó öntudat erősödésének számos jele is látható.
– Ez a folyamat szerintem régebben indult. Az első generáció, amely a kommunista fordulatot létrehozta, még hitt abban, hogy ennek valami értelme van, és tett is érte valamit. A második generáció már nem hitt benne, csak tette a dolgát. Aztán jött a háború után született generáció. Ők önmaguk talán nem találtak volna vissza – véleményem szerint – akár a zsidósághoz, akár a hitbéli kereszténységhez. Azonban a gyermekeiknek már nem tudtak mit átadni, mert abban, amiben nevelkedtek, nem hittek, ezért keresték a gyökereiket. Ez az identitáskeresés mind a zsidóság, mind a hívő kereszténység esetében a hitbeli hagyományokhoz tért vissza, hisz hova térhetett volna máshova. Ezeket a hagyományokat kezdték újra felfedezni. Ha a maguk számára nem is, de gyermekeik számára feltétlenül. Mint ahogy a Szentírás Ábrahámnak megjövendöli, hogy szolgák lesznek a gyermekei majd Egyiptomban, de – teszi hozzá az Írás, Isten ígérete – a negyedik nemzedék visszatér ide. Ez a negyedik nemzedék, ami visszatér majd a hagyományokhoz.
– Mennyiben segít a visszatalálásban a modern Izrael léte?
– Míg a világ minden részén Izrael létrejötte és főképp korai története, első ötven éve és a háborúk tragédiái és sikerei hozzájárultak az identitás megerősödéséhez, addig Kelet-Európában ez nem így történt. Hiszen Kelet-Európában 1948, éppen Izrael létrejötte és Magyarországon a kommunista fordulat, valamint a rendszerváltás között eltelt mintegy negyven esztendő során az Izraellel való kapcsolattartás nagyon nehéz volt. Sőt, volt olyan időszak – különösen a kezdeti években, az ötvenes évek első felében, de még a második felében is –, amikor le kellett tagadni, legalábbis egyesek letagadták izraeli rokonságukat és kapcsolataikat. Még levelezni sem mertek egymással, hiszen Izrael volt az első számú agresszor és imperialistabarát ország. Pedig ebben az időszakban Izraelben hosszú évtizedeken át baloldali vezetés volt. Csak a rendszerváltás körül és után kezdődhetett meg a közvetlen tapasztalatszerzés. Bizony irigylem a mai fiatalokat, hogy – amit mi nem tehettük meg – ők kimehetnek Izraelbe nemcsak kapcsolatokat tartani, hanem tanulni is. Annak idején mi titokban tanultunk héberül, hisz még a nyelvtanulás is valami illegális, rendszerellenes dolog volt. Nekem is sok bajom adódott abból, hogy tanítottam, nem csak tanultam. Például negyvenhat éves koromban kaptam először úgymond nyugati útlevelet, amivel azonnal keletre mentem, Izraelbe. Ez ma a fiatalok számára sokkal egyszer?bb, és ez erősíti a zsidó identitást is.
– Ön utal a könyvben arra, hogyan változik a keresztény világ magatartása a zsidóság felé. Minek tulajdonítja ezt?
– Nagyon örvendetesnek tartom ezt a változást. Mindig azt mondtam, hogy a kereszténység hosszú évszázadokon át úgy viszonyult a zsidósághoz, mint ahogy egy felnövő pubertáskorú fiatalember viszonyul az édesapjához. Eleinte hadakozik ellene, rágalmazza, támadja, az ellenkezőjét akarja megvalósítani, pedig tőle merített nagyon sokat. Később azonban megbékül vele és rájön, hogy benne is ugyanazok az erők munkálnak, amelyek az édesapjában voltak. A kereszténységnek a zsidósághoz való viszonya egy ilyen elhúzódó pubertáskori viszony volt. Úgy érzem, hogy csak most, az ezredforduló táján, sajnos a holokauszt után, és nem előtte változik meg, lesz felnőtt korúvá ez a kapcsolat. A kedvező változásokat – például a Vatikán gesztusait – szerintem elsősorban a keresztény tömegek hozzáállásának és gondolkodásának módosulása váltotta ki. Ehhez hozzájárul természetesen a holokauszt tragédiája, amint hozzájárult Izrael létrejöttének a csodája is. Nagyon örvendetes, hogy a kereszténységen belül előtérbe lép például a fel nem mondott szövetség gondolata. Isten ugyanis nem olyan, mint egy kislány, aki visszakéri a játékbabát, miután odaadta vagy kölcsönadta a barátnőjének. Isten szövetséget kötött egy néppel, és azt a szövetséget fenntartja és megerősíti, legfeljebb kiterjeszti minden emberre.
– A Biblia iránti érdeklődés növekedése is segített ebben.
– Igen, nagyon igaza van.
A Szentírás megismerése mindig megújulást hozott az emberiség számára. Voltak korszakok, amikor már feledésbe merült a Szentírás pontos szövege, de az alaposabb megismerése mindig újat hozott az emberiség történetében. Most is sokan érdeklődnek komolyan a Szentírás eredeti és alapos, pontos szövege iránt. Ugyanakkor a nagy tömegekben igen nagy műveletlenség tapasztalható ezen a téren. Épp ezért most ősztől egy bibliaiskolát szeretnék indítani, mind zsidók, mind nem zsidók részére azzal a céllal, hogy segítsek a Szentírás – a keresztény Ószövetséget értem ez alatt – alaposabb megismerésében. Ez közös gyökér mindannyiunk számára, legalábbis hívő zsidók és hívő keresztények számára. Ebben a közös gyökérben egymást tudjuk segíteni, tanulhatunk egymástól, jobban megismerhetjük egymást. Ebben össze is foghatunk előbb-utóbb.
2002. 07. 19. (VI/29)
