Az Országos Választási Bizottság új tagjai. Bizalmatlan ellenzéki fogadtatás Fotó: MTI
A Fidesz politikusai az ellenzéki felvetéseket ízléstelennek nevezték, a parlamenti vitában felháborítónak tartották, hogy az ellenzék aláássa a választási testület tekintélyét. Orbán Viktor a szokásos szerda reggeli rádiószózatában a frissen megválasztott OVB-tagok nevében is visszautasította a vádakat. Érdekes lenne megtudni, hogy a Felcsút SE-ben futballozó miniszterelnök szeretne-e olyan meccseken játszani, ahol az ellenfél hozza a játékvezetőt. Ugyanis most ez történik. A 2002-es választások során az a szervezet, "amelynek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása", a kormánypártok mellett elfogult személyekből áll majd.
A demokratikus normákkal durván szembekerülő döntés röviddel az után történt, hogy a köztársasági elnök a Fidesz kérésének megfelelően egy héttel húsvét utánra, április 7-re tűzte ki a választásokat, ezzel egyértelműen a jelenlegi kormánypártok számára kedvező időpontot választott.
A szocialisták nehéz helyzetbe kerültek a választások időpontjáról szóló vitában, hiszen ellenzéki pártként a lehető legkorábbi időpontot kellett volna sürgetniük. Mivel az alkotmány szerint a választásokat minden negyedik év április vagy május havában kell megtartani, a legkorábbi időpont, amikor választást lehet tartani, április 7-e. A szocialisták mégis májusi időpont mellett próbáltak érvelni, mivel attól tartanak, hogy a történelmi egyházak számára rendkívül sok kedvezményt nyújtó kormány a vallási ünnepeken számíthat ezen egyházak kampánytámogatására is.
A Fidesz láthatóan nem érte be az időpont számára kedvező meghatározásával, mint ahogyan azzal sem éri be, hogy az adófizetők pénzén folytat kormánynépszerűsítő kampányt, a döntőbírókat is maga akarja kiválasztani. Az ügy sötét árnyékot vet a következő választásokra.
Az íratlan szabályok felrúgása
Amint az az országgyűlési vitában is elhangzott, a magyar rendszerváltásnak nagy vívmánya volt, hogy egyetlen eddigi választás után sem vonta senki kétségbe a választás eredményét. A választások tisztaságán őrködő Országos Választási Bizottság (OVB) összetételét a törvény úgy határozza meg, hogy öt tagját és két póttagját az Országgyűlés választja meg, további tagjait pedig az országos listát állító pártok delegálják. A mostani döntésnél már a választás időpontja is meglepő, mivel a törvény értelmében a választások előtt legkésőbb ötvenegy nappal kell megválasztani az országgyűlés által választott tagokat, ennek február 14-ig kellett volna megtörténnie. Mivel az, hogy mely pártok tudnak országos listát állítani, csak a kopogtatócédulák összegyűjtése után derül ki, az OVB csak a most megválasztott tagokkal fog működni előreláthatóan március 19-ig. Ez alatt az idő alatt vélhetően döntenie kell számos fontos kérdésben. Ilyen kérdések lehetnek a Fidesz– MDF közös listával kapcsolatosan várható viták. Az nem vitatható, hogy ilyen közös listát lehet állítani. Az azonban, hogy a választási vitaműsorokba a közös lista egy vagy két személyt delegál-e, már nem ilyen egyértelm? kérdés. Ettől függhet, hogy az MDF megjelenik-e egyáltalán önálló pártként a választási kampányban. Amennyiben februárig maradtak volna a jelenlegi OVB-tagok, tehát azok, akiket 1998-ban konszenzussal (mindössze öt ellenszavazattal) választott a parlament, plusz az 1998-as választáson országos listát állító pártok delegáltjai, akkor lehet, hogy ezek a kérdések máshogyan dőltek volna el.
A rendszerváltás óta felállított három OVB valamennyi politikai párt bizalmát élvezte. A parlament által megválasztott tagok elfogadottságára jellemző, hogy mind Németh Jánost, aki 1990 és 1997 között volt az OVB elnöke, mind Kukorelli Istvánt, aki 1990-től titkára, 1997-től 1999-ig elnöke volt a testületnek, utóbb elsöprő többséggel választotta meg az Országgyűlés alkotmánybírónak.
A törvény a belügyminisztert jogosítja fel a jelölésre, és a választáshoz a szavazáson jelen levő képviselők egyszer? többségét írja elő. Formai értelemben tehát a döntés törvényes volt. A demokráciák működőképességét azonban nem pusztán az írott szabályok biztosítják. Sokszor ezeknél sokkal jelentősebbek azok a demokratikus szokások, amelyek az írott szabályoknál is erősebben rögzítik a demokrácia működési szabályait.
A választásokat ellenőrző szervezetek pártatlanságának biztosításával a választások hitelességét lehet biztosítani. Minden demokráciában döntő szempont, hogy a választások eredményét a közvélemény, de még a vesztes politikai erők is el tudják fogadni. Amennyiben kételyek merülnek fel a választás tisztaságát illetően, veszélybe kerül az ország stabilitása. Nem véletlen, hogy a korábbi belügyminiszterek nagyon ügyeltek arra, hogy olyan személyeket jelöljenek, akik valamennyi párt támogatását élvezik. Ennek érdekében a jelölést megelőzően konzultáltak a pártokkal. Pintér Sándor már ezt a konzultációt is sajátosan oldotta meg. Ahelyett, hogy egyszerre találkozott volna a pártok képviselőivel, külön-külön folytatott négyszemközti tárgyalásokat. Első ránézésre ezzel csak nehezítette saját dolgát, hiszen így sokkal több időt kellett szánnia az egyeztetésekre. Utóbb úgy tűnik, nem véletlenül választotta ezt az időt rabló technikát. Így ugyanis nyugodtan állíthatta, hogy az általa jelölt személyek kapták a legtöbb szavazatot a pártoktól. Ez – még ha igaz lenne is – abszurd érvelés, ha figyelembe vesszük, hogy a jelöltek között egyetlen olyan személy sem volt, akit az MSZP vagy az SZDSZ ajánlott volna. (Hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy hét jelöltből csak egy vagy kettő az ellenzék jelöltje, hanem arról, hogy hét jelölt között egy sem bírja az ellenzék bizalmát.) Márpedig minden jel arra mutat, hogy a választások a Fidesz és az MSZP között fognak eldőlni, így józan ésszel felfoghatatlan, hogy miért gondolja a belügyminiszter, hogy arra hivatkozhat, hogy a parlamenten kívüli kis pártok jelöltjeinek előterjesztése megoldja az alapproblémát, biztosítja a testület pártatlanságát.
Pártos pártatlanság
A jelölés módja csak előkészület volt arra, hogy olyan jelölteket terjesszen az Országgyűlés elé a belügyminiszter, akikkel kapcsolatban okkal fogalmazódik meg az elfogultság vádja. Az nem vitatható, hogy a jelöltek többsége a saját szakterületén elismert szakember. Ugyanakkor egyikük sem a választójog szakértője, és egyetlen alkotmányjogász sincs közöttük. Ezzel szemben van a jelöltek között olyan, aki az MDF-kormány idején az igazságügy-miniszter kabinetfőnöke volt, később ő képviselte az MDF-et az Alkotmány-előkészítő Bizottság ülésein. Egy másik jelölt hivatalos életrajzában is közli, hogy a jelenlegi kormánykoalíciót támogató Polgári Együttműködés Egyesület tagja. További két jelöltet korábban a kormánypártok adatvédelmi biztosnak akartak megválasztani, de mivel semmiféle adatvédelmi tapasztalattal nem rendelkeztek, az ellenzék megakadályozta megválasztásukat. Kérdés, hogy képesek-e az ellenzéktől elszenvedett sérelmeken felülemelkedni. Nem véletlen, hogy általában a jogszabályok úgy fogalmaznak, hogy "nem járhat el az ügyben a hatóság tagjaként az, aki az ügy elfogulatlan elbírálására egyéb okból nem képes". A volt adatvédelmibiztos-jelöltekkel kapcsolatban is feltehető a kérdés, szeretnének-e ők egy olyan bíró előtt peres felek lenni, akivel szemben korábban hátrányos döntést hoztak.
A megválasztott OVB-tagok között volt olyan, aki a kilencvenes évek derekán még a Fidesznek készített szakértői anyagokat, továbbá olyan is, aki Kövér László kollégiumi szobatársa volt a Bibó Szakkollégiumban. Nyilvánvaló, hogy az ilyen háttérrel rendelkező bizottsági tagok pártatlanságában nehéz megbízni. Általános elv a jogban, hogy a pártatlanságnak nem elég érvényesülni, annak meg is kell látszani. A majdan megszülető döntéseknél hogyan várhatjuk a vitában vesztestől, hogy ilyen előzmények után elfogadja az eredményt?
Milosevics és Lukasenkó nyomában
A parlamenti vitában nem ok nélkül fogalmazott úgy az ellenzék, hogy Orbán Viktor ezzel a megoldással Milosevics szerbiai és Lukasenkó fehérorosz példáját követi, akik közismert csalásokkal próbálták hatalmukat megtartani. Ezeknek a rendszereknek a választási eredményeit sem országuk közvéleménye, sem a nemzetközi közvélemény nem fogadta el. Az ilyen országokban a választásokat utcai zavargások és nem ritkán polgárháborús konfliktusok követik. Ezzel szemben azokban az országokban, ahol megteremtik a pártatlan eljárás feltételeit, ezen testületek döntéseit az érintettek is és a lakosság is el tudja fogadni. Emlékezzünk csak az amerikai elnökválasztás egy évvel ezelőtti fejleményeire! A rendkívül kiélezett küzdelemben, a nagyon bonyolult és ellentmondásos helyzetben a végső döntés elfogadása a demokrácia győzelmét jelentette. Ehhez azonban szükség volt a döntéshozók megkérdőjelezhetetlen tekintélyére. (Bár ebben az esetben is zavaró tényező volt, hogy a vita éppen Floridában robbant ki, ahol Bush elnök testvére a kormányzó.)
A Fidesz a mostani döntéssel ismét szembefordult a fiatal magyar demokrácia fontos szokásaival. Igaz ugyan, hogy saját normáihoz következetes maradt. Ezek a sajátos normák elfogadhatónak tartják, hogy a párt egykori pénztárnoka legyen a valamennyi magyar állampolgár anyagi ügyeire rálátással rendelkező APEH elnöke. Ezek a normák teremtették meg a háromhetes parlamenti ülésezést, lényegesen csökkentve a közügyek nyilvános vitájának idejét. Ez a demokráciaellenes Fidesz-gyakorlat teremtette meg a kizárólag kormánypárti tagokból álló televízió- és rádiókuratóriumokat; tartotta életben az Alkotmánybíróság döntéseivel ellentétesen a MIÉP-frakciót; vezette be a politikai versenytársakkal és ellenfelekkel való jogi leszámolás intézményét, az ehhez kapcsolódó média általi "morális meglincseléssel" egybekötve. Ezek a Fidesz-normák feszegetik folyamatosan az igazságszolgáltatás függetlenségét, és juttatják az elvileg független legfőbb ügyészi poszthoz a volt Fidesz-jelöltet. A sor még sajnos nagyon hosszan folytatható lenne.
Mindezek a fejlemények rossz előjelek a jövő tavaszi választások előtt. Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásával még távolabb kerültünk a tiszta, korrekt választás esélyétől.
2001. 12. 21. (V/51)
