Az American Airlines egyik Boeing 767-es repülőgépe. A repülőtársaság ugyanilyen típusa csapódott be másodikként
A szakma válasza ez utóbbi kérdésre egyértelm?: semmiképp sem az eredeti személyzet. Olyan nincs, hogy egy amerikai pilóta, akár halántékához szegezett pisztoly fenyegetésére ilyet tenne – mondta egy internetes szakmai fórumon egy magát megnevezni nem akaró légiforgalmi pilóta. Az amerikaiak véleménye szerint a pilóták feltehetően már nem éltek, vagy a becsapódások idején már nem voltak cselekvőképesek. Mások ültek a helyükön, maguk a légikalózok.
Ennyi képzett légiforgalmi pilóta volt a terroristák között? – hangzik a logikus kérdés ezek után. Amellett, hogy ezt sem lehet kizárni – van elég pilóta a világban mindenütt, ráadásul van bőven állástalan repülőgép-vezető is –, a szakmabeli megszólalók többsége épp arra figyelmeztet, hogy aki a merényleteket végrehajtotta, nem kellett hogy feltétlenül arra a típusra képzett, nagy tudású repülős legyen. A modern technika ez alkalommal mintha saját maga ellen fordulna – a mai utasszállítók már nem azok a millió műszerrel teleaggatott masinák, mint akár még a hetvenes években: az elmúlt időszak egyik legfontosabb vívmánya épp a pilóták terhelésének csökkentése, tehát a gép irányításának egyszerűsítése volt, és ezeket a mai utasszállítókat tényleg elég könny? elvezetni. Sajnos annak is, aki pusztító szándékokkal ül a kormány mögé.
Tévedés ne essék: ahhoz, hogy valaki valóban biztonságosan uralja a gépet, szépen szálljon vele fel és le, ne okozzon problémát az esetleges műszaki hiba vagy az időjárás, gazdaságos legyen a repülés és tévedhetetlen a navigáció – ehhez sokéves tanulás, még sokkal több éves gyakorlat és állandó önképzés szükséges. Ahhoz azonban, hogy egy már levegőben lévő gépet valaki mozgásban tartson, majd nekivezesse a felhőkarcolónak – nem kell annyi gyakorlat, és nem kell a típus alapos ismerete sem. Egy kapitány úgy fogalmazott, hogy aki egy Cessna–172-es négyszemélyes túragépen tud repülni, az ezt is képes megtenni. Ehhez csak néhány fontos dolgot kell megtanulnia: hogyan kapcsolja ki a robotot, hogyan térítse le a gépet a beprogramozott útvonalról, milyen sebességtartományban kell tartania a kormányokkal és a gázkarokkal, hogy ne terhelje túl, vagy kis sebesség esetén ne essen át. A repülőgép-vezetés alapvető mozdulataival az utasszállító behemót eléggé könnyen nekivezethető egy akkora célpontnak, mint a Manhattan déli részén álló ikertorony. De képes mindennek végrehajtására egy olyan pilóta is, aki előzőleg sosem vezetett személyszállítót, hanem esetleg ült már valamely légierő gépeinek botkormánya mögött.
A nem túl gyakorlott pilóta repülésére utal az első becsapódás, amely az első torony felső harmadában történt, és nem okozott teljes katasztrófát. Az igazi, döntő támadás valószínűleg a második volt, amely derékba kapta a másik épületet. A felvételek tanúsága szerint a toronynak repülő gép pilótája vagy nagyon bizonytalan volt, mert a nyílegyenesen a homlokzatnak tartó gépet az utolsó pillanatokban bedöntötte – vagy éppenséggel elképesztően higgadt volt, mert a bedöntéssel elérte, hogy a gép szárnyai se "lógjanak" ki a becsapódáskor, tehát a szárnyakban lévő tankok minden csepp üzemanyaga fokozhatta a pusztítást. Egyes vélemények szerint ha igazán profik, ha igazán gyakorlott pilóták lettek volna az elkövetők, akkor közvetlenül az akadályok, a környező épületek fölött repülve alacsonyabban vágódtak volna a Világkereskedelmi Központnak, és akkor még biztosabb lett volna, hogy a tornyok akár a becsapódáskor azonnal leomlanak, nem hagyva időt a menekülésre. Az sem lehetetlen, hogy a második gép "tartalék" volt: ha az elsőnek sikerül a tornyok elpusztítása, tovább repült volna más célpont felé.
Az elemi repülőtudáson túl azonban egyvalami mindenképp kellett: olyan személyek, akik lelkileg is képesek szándékosan elpusztítani a gépet és az utasokat. Erre viszont csak az képes, akiben olyan fanatizmus lobog, hogy tette helyességéről szemernyi kétsége nincs. Paradox módon az elmúlt évek két esete is azt jelzi, hogy ilyen típusú magatartásforma valóban nem a nyugati civilizációban nevelkedett repülősök sajátja.
Először a Silk Air légitársaság 737-esének indonéziai katasztrófája esetében feltételezték az amerikai szakemberek, hogy az egyik pilóta szándékos öngyilkosságáról van szó, majd később az Egypt Air 767-esének rejtélyes zuhanása az Atlanti-óceánba volt hasonlóan gyanús a szakértők számára. Természetesen mindkét esetben mindkét légitársaság, illetve az üzemeltető államok hivatalai is hevesen tagadták az öngyilkosság tényét, hiszen annak elismerése, hogy ilyen emberek repülhetik a nagy gépeket, érthetően elriasztaná az utasokat, megbélyegezné a vállalatot, nem beszélve az anyagi felelősségről. A szakértők azonban mindkét esetben kiderítették, sőt kísérletekkel is bizonyították, hogy a gépek olyan extrém és végzetes repülési helyzetbe kerültek, amelyet műszaki hiba vagy meteorológiai változás nem idézhetett elő – csakis a pilóta szándékos tevékenysége. Mindkét esetben rejtélyes módon lakatlan felszín – dzsungel és óceán – fölött történt az eset, mintha valaki azt remélte volna, hogy a gépek "fekete dobozai" sosem kerülnek majd elő, és a roncsok is eléggé hozzáférhetetlenek a történések rekonstruálásához. Mindkét esetben nem sokkal a zuhanás megkezdése előtt valaki szándékosan le is kapcsolta az adat- és hangrögzítőket. Az egyiptomi gép esetében azonban több sajtóhír utalt arra, hogy a muzulmán másodpilóta és a kapitány közötti dulakodás közben a repülőgép hullámvasútszerűen emelkedett, majd süllyedt, végül az utolsó rögzített hang egy arab nyelv? "Allah akhbar" felkiáltás a végzetes zuhanás előtt.
A 767-es pilótafülkéje. Egyszerűsített kezelés a levegőben
2001. 09. 15. (V/37)
