Jasszer Arafat és Orbán Viktor megérkezik a parlamentbe. Huszonhárom ország már
elismeri a palesztin államot Fotó: Vörös Szilárd
A találkozó egy másik – szomorú – eseményre is emlékezett: négy évvel
ezelőtt ölte meg Jigal Amir, a jeruzsálemi Bar-Ilan egyetem hallgatója Jichak Rabin
izraeli kormányfőt. A megemlékezésre árnyékot vetett, hogy két, Izraellel már
békeszerződést kötött arab állam vezetője, Jordánia királya és Egyiptom
államfője visszautasította a meghívást, és ugyancsak nem jelent meg az idén trónra
lépett új marokkói király. Mindhárom állam külügyminiszteri szinten képviseltette
magát.
A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy elkerülnek minden olyan deklarációt és
tartózkodnak minden olyan cselekménytől, amely megnehezítené a végső
megállapodásról szóló keretegyezmény kidolgozását. Jasszer Arafat a
csúcstalálkozón azt követelte, hogy Izrael szüntessen be minden akciót a zsidó
településeken, s ennek fejében elállnának az önálló palesztin állam egyoldalú
kikiáltásától, melyet a palesztin vezető a Palesztin Központi Tanács novemberi
ülésén tervezett megvalósítani. Izraeli részről visszautasították az alkut,
mondván, az időközi egyezmények tiltják a palesztinok egyoldalú önrendelkezését,
a zsidó települések ügyét pedig az oslói Elvi Nyilatkozat a végső megállapodás
körébe utalta.
Mint ismeretes, az izraeli kormányfőt több támadás érte palesztin részről amiatt,
hogy a legutóbbi időkben Júdeában és Szamáriában létesített negyvenkét zsidó
őrtelepet nem számolta fel. A hegycsúcsokat az izraeli telepes mozgalom tagjai Sharon
akkori külügyminiszter felhívására foglalták el, hogy ott előzetes telepeket
létesítsenek. A többségében fiatalokból álló Jövő Nemzedék mozgalom az
általános választások és az új kormány megalakulása közötti időszakot
használta fel, hogy e stratégiai fontosságú helyeket Izrael számára biztosítsa.
Ehud Barak a telepesek vezetőivel való tanácskozás után tíz előörs
felszámolásában állapodott meg. A zsidó telepesek vállalták, hogy önként
kiürítik azokat, ennek fejében pedig Barak megígérte, hogy a fennmaradó örsöknek
jogi státust biztosítanak. A kiürítés azonban akadozik, mert a telepeken lakó
családok egy része nem hajlandó önként távozni, másfelől az ifjú telepesek
fenntartásokkal fogadták vezetőik döntését. Barak most ultimátumot adott nekik:
vagy a hét végéig távoznak, vagy a katonasággal üríttetik ki a településeket.
Mindenesetre a már kiürített telepeken is lázas építkezések folynak: utakkal kötik
össze az előörsöket és a már meglévő állandó jelleg? falvakat. A telepesek
szóvivője szerint a miniszterelnökkel kötött megállapodás úgy szólt, hogy a
telepek nem szolgálhatnak lakóhelyül, de a funkcionális intézmények a helyükön
maradhatnak.
A palesztin vezetés szerint a zsidó települések léte törvénytelen, mert ellenkezik
az ENSZ Biztonsági Tanácsának és a közgyűlés határozataival, így felszámolásuk
elkerülhetetlen, és a palesztin–izraeli megbékélés egyik előfeltétele.
Az izraeli baloldal, a kommunisták, liberálisok, valamint a szocialista Munkapárt bal
széle hajlandó a politikai kompromisszumra, a települések felszámolására a rég
áhított béke fejében. A vallásos és a világi jobboldal azonban ellenzi zsidó
települések felszámolását és nem hajlandó semmilyen kompromisszumot kötni. Barak
és pártjának jobbszárnya képviseli ebben a kérdésben a középet. Ő ugyanis
hajlandó bizonyos településeket felszámolni, a döntő többséget azonban meg akarja
tartani izraeli fennhatóság alatt. A különbségek az izraeli politikai élet
résztvevői között gyakorlati jellegűek. Egyikük sem gondolja, hogy a zsidó
települések léte ellenkezne a nemzetközi joggal, és ezért felszámolásuk
elkerülhetetlen. Ám tudják, ha meg akarnak egyezni Arafatékkal, szükség lesz a
kompromisszumra. A különbség közöttük az izraeli–palesztin tűréshatár
kérdésében van. Annyi bizonyos, hogy ha a végső megállapodás keretében állandó
jelleg? falvak vagy városok felszámolására kerülne sor, ez elkerülhetetlenül
további szakadást eredményezne Izraelben.
A csúcstalálkozóval egyidejűleg hajtották végre az utolsó kísérletet a Arrow–2
(Nyíl) nev? rakétával, amelynek rendeltetése, hogy védelmül szolgáljon a
ballisztikus támadó rakétákkal szemben. A 14 éves, több mint 2 milliárd dolláros
projekt sikerrel zárult, miután a tenger felől kilőtt támadó rakétát az Arrow–2
megsemmisítette. A kísérlet során a radar beazonosította a támadó Scudot, a
kilövőrendszer pedig automatikusan elindította a Palmachim-partról az elhárító
rakétát, amelyet az izraeli légierő speciális csapata pontosított. A találkozó a
sztratoszférában zajlott le, az Arrow teljes győzelmével. Izrael a világon az első
ország, amely rendelkezik elhárító rakétával. Az Arrow–2 felváltja majd az
amerikai Patriotokat, amelyeknek igazi légvédelmi funkciója nem a rakéták, hanem az
ellenséges repülőgépek ellen irányul. Ezzel az amerikai– izraeli közös projekt
véget ért, és megkezdődik a kilövőállások gyártása. Egyelőre hármat
készítenek Izrael számára, majd az Egyesült Államok, Anglia, Törökország és
India következik a várakozólistán. A rendszer védelmet nyújt majd Izraelnek az
iraki, szír és iráni támadó ballisztikus rakétákkal szemben. Ezzel a zsidó állam
jelentős lépést tett a béke felé. Izraelben ugyanis bíznak a békefolyamat
sikerében, azonban – mondják a katonai és politikai elemzők – nem árt
"szárazon tartani" a puskaport sem.
1999. 11. 06. (III/44)
