1999. 08. 07.
A hatodik kerületben már húsz éve muködik a
Rózsa utcai Idosek Otthona, 151 lakóját 130 dolgozó látja
el. Megalakulása óta vezeti Görög Tiborné az intézet
életét, s ahogy a nemrég elvégzett ombudsmani vizsgálat is
megállapította, nem akárhogyan, olyan szakmai
felkészültséggel és humanista hozzáállással, amely
manapság sajnos szokatlan és ritka.
Már vártak bennünket a kis igazgatói
szobában. Éppen fel akarom tenni az elso kérdést, amikor
udvariasan kopogtatnak. Néhány halk szó, bürokratikus ügy,
de az igazgatóno mosolya a pont. "Oh, mennyire utálom a
pecséteket! - kiált fel. - Legszívesebben kitiltanám az
egész világból. Azt szeretném, ha ez az otthon a legkevésbé
sem hasonlítana intézetre. Az embereken színes ruhákat
szeretnék látni. Itt nem betegek vannak, hanem idosek, akiknek
nagy múltjuk van, bölcsességük, egyéniségük. Azon
fáradozunk valamennyien, hogy érezzék otthon magukat, mert ez
a tudat nyugalmat ad" - kortyol a kávéjába.
Ül elottem egy optimizmussal, életero-energiával teli hölgy,
aki annak szenteli életét, hogy az elveszített otthonokat, a
valahová tartozás érzését visszaadhassa a hozzá kerülo
idoseknek. "Végtére is mi célra vagyunk a földön?
Azért hogy valahol otthon legyünk benne."
Teljes cikk