hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Könnyed bűnbocsánat
Az elnök nem hátrál

1998. 09. 26.
Az amerikai közvélemény ismét meglepte a világot: előbb nagy többséggel szinte kikövetelte a bizonyítékok kiteregetését, majd miután az emberek mindent megtudtak Bill Clinton házasságtöréséről, közel tíz százalékkal nőtt azok aránya, akik szerint jobb lenne az ország számára, ha az elnök helyén maradna.



Arcképek Bill Clinton videó-vallomásából. Szavak és tettek    Fotó:
MTI

A viharnak azonban ezzel sincs még vége. Augusztus 17-i beszédében Clinton azt
mondta, hogy a Lewinskyvel való kapcsolata "a felesége, a lánya és Isten"
magánügye. Nem véletlen tehát, hogy a kérdésben számos felekezet képviselője is
állást foglalt. A népszerű televíziós evangélista, a keresztény koalíció
megalapítója, Pat Robertson szerint Clinton "kilenc hónapig csúfot űzött
belőlünk, megalázott minket, és hazudott nekünk. Kénytelenek voltunk végighallgatni
ezt a gyalázatos beszámolót... ha ebből filmet készítenének, biztos, hogy a
legszigorúbb, három-csillagos minősítést kapná." Robertson hozzátette: "nekünk
kell az elsőknek lennünk azok között, akik megbocsátanak Clintonnak, mint embernek.
Ám minden állampolgárnak kötelessége, hogy megvédje az Egyesült Államok
alkotmányát, még akkor is, ha az elnökünk nem teszi ezt meg. A Fehér Ház mostani
lakójának lejárt a bérleti szerződése."

Egy másik karizmatikus lelkész, az elnök közeli ismerőseként számon tartott,
befolyásos Robert Schuller hasonló kiábrándultsággal nyilatkozott Clintonnal
történt legutóbbi találkozójáról: "Tele volt szenvedéllyel, miközben rám
szegezte a tekintetét. Egyenesen a szemembe hazudott. Rémisztő volt. Ő a harmadik
magas rangú közéleti személy, aki ezt csinálta velem: Nixon és Agnew (alelnök) is
hazudtak nekem, nyersen, elszántan. És most Clinton is."

Clinton személyes vallási tanácsadói, J. Philip Wogaman, Gordon McDonald és Tony
Campolo azonban úgy vélik, Clinton őszintén megbánta tettét. Nekik mindenképpen
hasznot hozott az ügy: az evangélikus MacDonald bizton számíthat könyvének újbóli
kiadására. A könyv, amely a "Hogyan építsd újjá kettétört életed?"
sokatmondó címet viseli, azt követően íródott, hogy a lelkész 11 évvel ezelőtt
házasságtörés miatt kénytelen volt lemondani hivataláról. A homoszexuálisok
jogaiért harcoló, ugyancsak evangélikus lelkész Tony Campolo számára szintén jól
jött az elnöki bűnbánat révén jött népszerűség.

Bár Clinton precíz jogi formulákkal fogalmazott és – néhány indulatos
szóváltást leszámítva – higgadt vallomása nem ártott, sőt úgy tűnik, inkább
használt az elnök támogatottságának, több politikus is osztja a republikánus
képviselő, Bob Barr véleményét, aki szerint "a videó láttán senki sem
gondolhatja többé, hogy az elnök nem tudatosan hazudott a legfelsőbb ügyészségnek.
Clinton a hamis tanúskodás iskolapéldáját szolgáltatta."

Amíg azonban eldől, hogy elkezdődik-e az úgynevezett impeachment eljárás, amely
elméletileg az elnök elmozdítását eredményezheti, Clinton eddig bevált
"hibáztam, de ezután igyekszem még jobban csinálni a dolgokat" stratégiájához
híven folytatja munkáját.



Tony Blair tanácsot ad New Yorkban Clinton elnöknek. Európa kiállt az elnök mellett
   Fotó: MTI

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!