Főiskolai oktatóként az órákon sokszor tapasztalom, hogy a nyugat-európai diákoknak természetesebben megy a prezentáció, mint sok kelet-európainak. Mit gondoltok, mennyiben köszönhető ez annak az általános és középiskolai oktatásnak, amiben részetek volt?
Herman: – Az általános iskolában nekünk sok drámaóránk volt, amelyeken hozzászoktunk ahhoz, hogy más szerepekbe is belehelyezkedjünk, játszunk. Ráadásul színpadon is sokat kellett előadnunk, tehát megszoktuk azt, hogy más emberek előtt szerepeljünk.
Dennis: – Nekünk az általános iskolában főleg könyvbeszámolókat kellett tartanunk mások előtt, és volt drámaóránk is, ami kötelező volt. Ezenkívül voltak olyan választható óráink is, amelyek mindig valamilyen plusz aktivitást és elkötelezettséget kívántak tőlünk. Például valamit képviselni kellett, ki kellett állnunk valami mellett, vagy el kellett magyaráznunk valamit a többieknek.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »