hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csodálatos állatok, varázslatos növények

2016. 06. 24.
Történt egyszer, talán most tavasszal, hogy egy elkötelezett magyar vállalkozás, a Nádland, kitalálta, és mivel mindenkinek tetszett, ezért meg is valósította, majd át is adta a Füvészkertben saját fejlesztésű természetfotós játszóterét, a mYnestet, amely a játékos ismeretszerzés zseniális eszköze. Az ügy mellé akkor Máté Bence, a világ leghíresebb magyar természetfotósa is nevét adta. Az átadóra a szervezők meghívták Bálint Györgyöt, mindenki Bálint gazdáját, és Telegdi Ágnes fotós-írót is. A két író szemé­-lyes találkozása olyan jól sikerült, hogy hamarosan egy közös gyerekkönyv írásába kezdtek, amelynek eredményeként megszületett a Csodálatos állatok-Varázslatos növények című gyerekkönyv Bálint gazda kertészeti tanácsaival kiegészítve.

Telegdi Ágnes meseíró és természetfotós könyvei a gyerekek és a pedagógusok körében is igen népszerűek. Több mint harminc könyve közül néhányat oktatási segédanyagként használnak a pedagógusok. Bálint gazdát pedig nem is kell bemutatni az olvasónak, hiszen munkássága egy egész ország számára közismert és elismert. 23 könyvet írt növényekkel kapcsolatos témában, és több szaklapban is rendszeresen publikál. Gyuri bácsi Gyümölcsöskert című könyve például hat kiadást élt meg, és kétszázezer példánya talált gazdára.

A szerzőpáros könyvében lélegzetelállító fotókkal illusztrálva, megszokott és szokatlan körülmények között ismerhetünk meg nyolc állatot és növényt. Az állatok bemutatását Telegdi Ágnes a tőle megszokott mesés történetekkel fűszerezve tálalja. És hogy miért szeretik a gyerekek? Olvassuk csak: „Az eddig csendben leskelődő szarka, a másodperc töredéke alatt ugrik le az ágról, ahonnan eddig figyelt, és elkapja a diót mókusunk orra elől. Bizony bundás barátunk nagyon bosszankodik, és hangos, cirpegő hangot hallatva fúj a szarka után.”

A könyv második felében Bálint gazda tolmácsolásában kedvenc növényeit ismerhetjük meg. A Paradicsom diadalútja című részből megtudhatjuk például, hogy „Más népek a bibliai Paradicsom szóból kiindulva választották ennek a zöldségféle gyümölcsnek a nevét:

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!