hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tojástérkép: Budapest a tenyeredben
Magyar találmány a nemzetközi siker kapujában

2015. 12. 03.
Magyarként előszeretettel hangoztatjuk, hogy mennyire kreatívak vagyunk, és milyen sok hasznos dolgot köszönhet nekünk az emberiség. Idén nyáron Sátor Dénes, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) formatervező hallgatója újabb bizonyítékát adta ennek. A turisták nagy örömére egy újfajta térképpel rukkolt elő, ami sokak életét megkönnyítheti amellett, hogy szórakoztató és forradalmian új ötletről van szó.

A fiatal dizájner által EggMapnek (tojástérképnek) elnevezett találmány augusztus utolsó hetében robbant be a köztudatba. A Designboom oldalán jelent meg először, majd futótűzként terjedt a híre az interneten. Azóta már nemzetközi visszhangot is kapott a térkép, és Nagy-Britanniából, valamint az USA-ból is akadtak már érdeklődők.

Az EggMap lényege, hogy egy tenyérnyi nagyságú, tojás alakú, lufiszerű labdára nyomtatnak térképet. Rengeteg előnyös tulajdonsága mellett kiemelendő, hogy akár stresszlabdaként is használható (ha mondjuk feszültséget okoz számunkra a tájékozódás). Mivel levegővel van töltve, ezért nagyon könnyű, és kisebb táskákban is elfér. Ezenkívül vízálló, nem lehet összetörni, és még zoomolni is tudunk vele. A jelenlegi verzió Budapest belvárosát ábrázolja az út- és tömegközlekedési hálózattal, és az első sorozat ezt a koncepciót követi majd. A tervező szerint később fesztiváltérképeket vagy akár használati utasításokat is lehetne így kivitelezni.

A kialakítás során Dénes a felhasználók szempontjait igyekezett szem előtt tartani, amikor eldöntötte, hogy milyen információkat tesz rá találmányára. Arra is törekedett, hogy teret engedjen a személyes felfedezésnek, hiszen nem átlagos térképről van szó: fő célja, hogy a tájékozódás szórakoztatóvá váljon. Mindemellett alkalmasnak kellett lennie az eredeti rendeltetésére is, ezért minden olyan adatot tartalmaz az eltérő színnel ábrázolt 11 kerületről, amelyek elengedhetetlenek a városlátogatás folyamán. Az egységes ikonok alkalmazása pedig segít eligazodni a főbb épületek, látványosságok és intézmények között.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!