Az érvelési hibák a kijelentésekben, magyarázatokban, logikai következtetésekben rejlő olyan hamisságok, melyek érvénytelenítik az állításokat akkor is, ha azok tartalmaznak igazságokat. Olyan hibákról van szó, melyek magában az érvelés logikai láncolatában rejlenek.
Tekintélyre hivatkozás
„Szakemberek szerint a betegségeket a szervezetben felhalmozódó méreganyagok okozzák.” „Francia kutatók kimutatták, hogy a noni fájdalomcsillapító hatása eléri a morfium erősségének 70 százalékát” – csupán két példa arra, milyen homályos utalásokkal próbálnak egyesek tudományos színezetet adni állításaiknak. Néhány dolgot érdemes azonban megfontolni ilyenkor:
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »