hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyar sikerek a „jogászolimpián”
A Hetek munkatársa is a dobogón

2014. 05. 15.
A Philip C. Jessup Perbeszédverseny a világ legprominensebb és egyben legnehezebb jogi versenye, amelyen világszerte több mint hatszáz egyetem csapata indul évente. Ebből idén 126 csapat jutott be a washingtoni nemzetközi fordulókba. Köztük volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának delegációja is, amely magyar viszonylatban rekordot ért el a jogászpárbaj során.

Egy olyan rendezvénysorozatot kell elképzelnünk, ahová a glóbusz minden sarkából érkeznek joghallgatók, hogy a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice, ICJ) előtt megmérkőzzenek. Mindezt Washingtonban, a Capital Hilton hotelben, a Fehér Ház árnyékában. A négyfős magyar csapat – Haraszti Judit, Csernus Máté, Máté Dániel és Surjányi Dávid – összesítésben 15. helyen végzett, ami magyar viszonylatban rekordnak számít. Emellett lapunk munkatársa, Surjányi Dávid (a képen középen) a szónokok világranglistáján az előkelő 3. helyezést érte el.

A csapatot a Nemzetközi Jogi Tanszék tanára, Dr. Kajtár Gábor választotta ki és készítette fel a megmérettetésre. A négy fiatal októbertől január 15-ig az írásbeli beadványán dolgozott. A kitalált jogeset két fiktív állama között felmerülő jogvitát mind alperesi, mind felperesi oldalon ki kellett dolgozniuk a valós nemzetközi jog alapján. A téma rendkívül komplex; szerepelt benne idén tengerjog, államfelelősség, nemzetközi büntetőjog, környezetvédelem, kulturális örökség stb.

A négy fő a két perbeli oldal két-két képviselője. A felkészülés fél éve alatt a versenyzőknek el kellett sajátítaniuk a jogi szövegalkotás precíz műfaját, a szónoklás művészetét, és az angol szakszókincsüket is sokszorosára kellett bővíteniük.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!