hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hidegzuhany
A tisztálkodáskultúra kialakulása

2014. 01. 17.
A tisztaság fél egészség – tartja a közismert mondás. Jó esetben a tisztálkodás alapvető szabályait már gyermekkorunkban megtanultuk, ám ez a tanulási folyamat később sem állhat meg: nem árt, ha folyamatosan frissítjük tudásunkat, hiszen a személyi higiénia hiánya miatt a különféle betegségek könnyebben kialakulhatnak – a kellemetlen testszagokról nem is szólva. De vajon mióta van fürdőszoba? Hogyan fejlődött a higiénia? A kérdések megválaszolásában Dr. Czingel Szilvia néprajzkutató-muzeológus volt segítségünkre.

Hogyan definiálható a tisztaság fogalma?

– A társadalmi együttélés során formálódott ki az emberre jellemző tevékenységek keretében, ám nem definiálható egykönnyen és egyértelműen. Az egyes közösségekben érvényesülő normarendszerek ugyanis korántsem tartalmaztak, illetve tartalmaznak ebben a vonatkozásban valamiféle univerzálisnak tekinthető értékeket. Igaz, ezek a jelenségek mindig és mindenkor az ember legszemélyesebb intim szféráját alkották.

A tisztálkodás velünk született tulajdonság, vagy csak neveléssel sajátítható el?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!