hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jó borhoz is kell a cégér
Hogyan építsük fel az énmárkánkat?

2013. 12. 19.
Personal branding – énmárka. Míg az Egyesült Államokban értik és alkalmazzák a személyes márkaépítés csínját-bínját, itthon ez még nem igazán jellemző – állítja László Móni énmárka tanácsadó, a Personalbranding.blog.hu szerzője. Az inspiráló és színvonalas blog íróját arról faggattuk, mit takar ez a kifejezés, és hogyan fogjunk neki a saját énmárkánk felépítéséhez.

Én azt gondoltam, hogy „jó borhoz nem kell cégér”. Vagy mégis?

– Ez a mondás akkor volt igaz, amikor még kisebb közösségekben élték az emberek a mindennapjaikat, illetve a választási lehetőségek is szűkebbek voltak, és bárki személyesen, erőfeszítés nélkül meggyőződhetett egy-egy termék, szolgáltatás minőségéről. Manapság, amikor számos lehetőség közül választhatunk, és a szempontjaink is összetettebbé váltak, szükségessé vált valamiféle „cégér” használata. A munkaerő-piaci körülményekre lefordítva ez azt jelenti, hogy erős versenyben kell mindenkinek helytállnia, és a munkáltatói/megrendelői oldal igényei is összetettebbé váltak. Emellett a karri­erívek is változtak. Míg régebben a „nyugdíjas állások” voltak a jellemzőek, ma a legtöbben öt-hét évente váltanak munkahelyet, de akár szakmát is. Ez összességében azt jelenti, hogy nehezebb kitűnni a sok azonos végzettséggel rendelkező munkavállaló közül. Manapság hiába kiváló szakember valaki, hiába nyújt magas színvonalú szolgáltatást, ha senki nem tud róla, akkor nem boldogul. Mindenkinek a saját érdeke, hogy a piacon értékesítendő tudásáról mások is tudomást szerezzenek.

Ahogy készültem az interjúra, kérdezgettem az ismerőseimet, hogy mit mond nekik a „személyes márka” kifejezés, de sajnos eléggé ismeretlen volt számukra a fogalom. Így kénytelen vagyok rákérdezni: mi is az a személyes márka?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!