hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Turbometal Motorblog

2013. 01. 31.
A magyar mozgóképes autókultúra elkötelezett banditái. Két filmforgatás között pedig online gépjárműturkászok és posztolók... Küldetés a magyar autósfilmek javára!

Mire gondolt három húszas évei derekán járó fiatal, amikor kamerát és kormányt ragadva fejest ugrottak a mozgóképes gépjárműkultúra folyójába? Arra biztosan nem, hogy a „kiflipénzből” készülő rövidfilmek az Országos Függetlenfilm Fesztivál fődíjáig növik ki magukat. A téma pedig rendszerint ugyanaz: a baráti beszélgetések évek óta visszatérő kedvenc témája, a klasszikus járművek szeretete. Gyerekkorukban a kissrácok a matchboxokat gurítgatják, és ábrándoznak, hogy majd milyen szuper autójuk lesz. Legtöbbjük felnőttként – miután ennek anyagi vonzata is világossá válik – lemond ilyen irányú vágyairól. Pedig nem feltétlenül kell nagy pénz egy, az ember által csodált autóhoz, és olyan autóknak emléket állítani, amelyek a termékmegjelenítős műsorokban nem kapnak helyet.

A kamera még 2010-ben kezdett el forogni, amikor a lelkesedésen kívül még nem volt más, csak a rendező piros sportautója. A filmnek egyetlen célja volt: a laikusok számára is élvezhető módon bemutatni egy ma már ritkaságszámba menő autót. A hosszúra sikeredett nyári forgatások után a tél végéig tartó utómunka következett, majd 2011 márciusában az interneten üdvözölte látogatóit a Turbometal Motorblog. A Toyota MR2-t bemutató videó nem várt sikert hozott. A gratulációkon és lelkes nézői visszajelzéseken kívül sorra érkeztek az autóikat tesztelésre felajánló tulajdonosok levelei. Ez a pozitív fogadtatás volt az, ami folytatásra biztatta a készítőket.

Az alacsony költségvetésből készült, ám kiemelkedő minőségű filmekre az online közönség soraiban szponzorok, reklámügynökségek, tévécsatornák is felfigyeltek. A képernyőn való megjelenés helyett azonban számos olyan lehetőség adódott a blog kétéves működése során, amikor az alkotók mondanivalója nem szorult korlátok közé. A Vodafone „Kezdj valami újat még ma!” című projektjének keretein belül tartottak – többek között Vujity Tvrtko és Weisz Fanni mellett – fiatalokat inspiráló egyetemi előadásokat, illetve adtak interjút a Tilos rádióban a Turbometálról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!