hetilap

Besenyő János százados. Élelmez, őriz és véd Fotó: H. S.

– Manapság sok magyar katona álma néhány év szolgálat valamelyik nemzetközi misszióban. Mi hajtja őket? És Önt mi vezérelte Szudánba?

– Pénz, kaland, pozíció – mindenkinél különböző az indíttatás, de számomra mindegyik elfogadható érv. Személy szerint talán a szakmai kihívás motivált leginkább.

– Gyerekként minden fiú katona akar lenni, aztán elmúlnak az álmok. Vagy mégsem?

– Így volt ez nálam is, és helyzetemet csak még jobban erősítette az a tény, hogy állami gondozottként nőttem fel. Két cél lebegett előttem: a katonaság és a szakácsmesterség. A konyha mágnesként vonzott, mert mindig éhes voltam; hamar rájöttem, hogy a konyhás nénikkel jó viszonyt kell ápolni. Aztán úgy okoskodtam: ha szakács leszek, mindig tele lesz a hasam. A kettőt össze kellett párosítani valahogy, így kerültem a szakközépiskolába, élelmezésvezető tiszthelyettes képzésre. Tíz év csapatszolgálat következett, főhadnagy lettem a hadsereg protokolligazgatóságán. 2003-ban eljött a pillanat, amikor részt vehettem egy misszióban Afrikában. Nyugat-Szaharában előbb logisztikai vezető, majd parancsnokhelyettes lettem. Hazatérve ismét vártam az újabb lehetőségre.

– Mindegy volt, hogy hová, vagy Afrikába húzta a szíve vissza?

– Ez a lehetőség adódott: tavaly az Európai Unió egy hétfős logisztikai csoportot küldött az Afrikai Unió békemissziójához, amely Szudánban tevékenykedik. Magyarország egy fő logisztikai szakértőt küldhetett – ez vagyok én. Ez év júniusa óta teljesítek szolgálatot.

– Megéri egy magyar századosnak Darfurban szolgálni?

– Katonailag, szakmailag komoly kihívás, hiszen a nyolcezer fős missziónak a napi működtetéséért, élelmezési ellátásáért, a vízért, az üzemanyagért, a tűzvédelemért, a táborok működtetéséért, egyszóval mindenért felelek. 

– Anyagilag is megéri? 

– Amilyen veszélyekkel és lehetőségekkel szembesül itt az ember, azt nem fizethetik meg. Viszonylag gyorsan körbeutaztam ezt a Franciaországnál alig valamivel nagyobb területet, kiismertem a helyi viszonyokat. Az időjárás eleinte szokatlan volt, általában 38-40 fok meleg van, de sokszor esik, mivel most van az esős időszak. A homokvihar is igen gyakori, ilyenkor órákig lapátoljuk a sátorból a homokot, de volt már áradásban is részünk nemegyszer.

– A híradások szörnyűségekről szólnak a térség kapcsán: népirtásról, tömeges kivégzésekről. Mi áll a konfliktus hátterében?

– Darfur 1989-ig önálló tartomány volt. Akkor jutott hatalomra Szudán támogatásával, katonai puccsal a jelenlegi kormány. Azóta fokozott pánarabista törekvés figyelhető meg, melynek értelmében a vezető pozíciókba az arab származású muzulmán emberek kerülnek, míg az afrikai származású, szintén muzulmán embereket kiszorítják. A legtermékenyebb földeket elvették a fekete afrikai fúroktól. Először a politikai hatalmukat törték meg, aztán a kulturális hatalmukat is. A fúr a legkulturáltabb nép Darfurban – orvosok, tudósok, művészek is kerülnek ki közülük –, kiiktatásukkal a tartomány vezető rétegét törték meg, a kilencvenes évek eleje óta fegyverrel is.

– Ezek szerint nem vallási alapon folynak a harcok? 

– Itt Darfurban egyértelműen etnikai okok állnak a háttérben. Mára már mindenki harcol mindenkivel, arab származású muzulmán gyilkol afrikai származású muzulmánt és viszont. Ugyanakkor Szudánban az északi arabok küzdenek a déli fekete keresztényekkel. Ebbe a terrorba minden belefért, a legszörny?bb háborús bűncselekmények is. Az elmúlt években erről szóltak a filmhíradók. 

– Visszatérve Önre, meddig marad Darfurban, és mik a tervei?

– Szerződésem az év végéig szól. Azután reményeim szerint otthon, békés, nyugodt beosztásban folytatom, ismét a családommal. És szeretném befejezni az egyetemet.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek