hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fog, de nem a jövőben
Szájüregproblémák terhesség idején – pár sor a fogsorról

2002. 10. 21.
"Nyolchetes terhes vagyok. Az ínyem annyira beduzzadt és fájdalmas, hogy az étkezés szinte élvezhetetlenné vált számomra. Olvastam, hogy a terhesség alatt kialakulhatnak különféle fogászati problémák. Tudni szeretném, hogy ez a probléma megszűnik-e a terhességem későbbi fázisában?"



Megfelelő szájápolással elkerülhetők a nehéz helyzetek

Sok ilyen és ehhez hasonló kérdéssel találkozhat a fogorvos kismamák esetében. Az áldott állapot a legtöbb édesanya számára az örömteli várakozás ideje. Ugyanakkor együtt járhat bizonyos nem várt tényezőkkel a szájüreg fizikális állapotában. Rendkívül sok a téves elképzelés ezzel kapcsolatban. Ilyen "hitrege" az is, miszerint minden terhesség egy-egy fog elvesztésével jár. Régebben sajnos gyakran előfordult, hogy a kismamák az ilyen szállóigékre alapozva elhanyagolták fogaik rendszeres ápolását és ellenőriztetését. Pedig ilyen állapotban különösen megfelelő ellátásra lenne szükségük, hiszen például a fogfájást okozó gyulladás a szervezet más részeiben is elváltozást okozhat, akár a terhességben is komplikációt idézhet elő. 

A közhiedelemmel ellentétben a kalcium nem oldódik ki az anya fogaiból a magzat javára, tehát önmagában a terhesség nem okolható a szuvas fogakért. Annál inkább felelőssé tehetők ezért a helytelen táplálkozási szokások: terhes asszonyok sok esetben szokatlanul egészségtelenül étkeznek. Savanyú ételek, fagylalt, édességek stb. fogszuvasodást okozhatnak, ha étkezés után nincsenek eltávolítva időben a fog felszínéről. Sóvárgásunkat próbáljuk a rendszeres étkezésre korlátozni, ahelyett hogy folyamatosan nassolnánk. Az egészséges táplálkozás, amely B12-vitamint is (húsfélék, hal, könnyen emészthető, rostdús ételek), C-vitamint is tartalmaz, elősegíti a szájüreg egészségét. Az ételek által bejuttatott kalcium a növekvő csontok számára is fontos. A magzat tejfogainak megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő mennyiség? kalcium, foszfor, fehérje, vas és bizonyos vitaminok, mint az A, C és D jelenléte az anya által bevitt tápanyagokban. Ugyanakkor a cukor bevitelét mind az anya, mind a magzat érdekében minimálisra kell csökkenteni. Téves elképzelés az is, hogy a szoptató anyák tejében lévő kalcium a fogakból származik. Maga a terhességi ínygyulladás, a nassolás, a rossz szájhigiéné a legfontosabb okai a terhesség alatt és után megnövekvő szuvas fogak számának. A szuvas fogakat – lehetőleg a terhesség második trimeszterében – töméssel kell ellátni. 

Az otthoni és a professzionális (fogorvos vagy higiénikus általi) tisztítás rendkívül fontos a terhesség egész ideje alatt, különösen, amikor az amúgy is duzzadt íny megnehezíti a fogmosást. Minden étkezés után, és különösen lefekvés előtt fontos a lepedék eltávolítása fogmosással és napi egyszeri fogselyemhasználattal. Használjunk puha, lekerekített sörtéj? fogkefét, amelynek a mérete és az alakja lehetővé teszi mind a rágási, mind a nyelv, mind az orca felőli felszínek tisztítását. A fogmosás legalább három percig tartson! Rendszeresen keressük fel fogorvosunkat vagy higiénikusunkat ellenőrzés céljából, s már első alkalommal tájékoztassuk őket a terhességről.

A ma használatos fogászati röntgengépekről érdemes tudni, hogy az általuk kibocsátott sugárdózis olyan minimális és annyira kis területre koncentrált, hogy egy tízperces napozás során az ember nagyobb sugáradagban részesül. Sajnos mégis általánosan elfogadott szabály, hogy röntgenfelvételt csak sürgősségi esetben szabad készíteni kismamák fogairól. 

A helyi érzéstelenítőszerek nem károsítják a magzatot, viszont altatást igénylő beavatkozásokat nem ajánlatos végezni. Bizonyos fájdalomcsillapító, nyugtatószerek, egyes antibiotikumok magzatkárosítók lehetnek, tehát minden olyan fogászati kezelést a terhesség utánra kell halasztani, amely nem elsősegélynyújtás (fogfájás, ínygyulladás, szuvas fogak ellátása) jellegű. Mindig szigorúan alkalmazkodni kell az orvos előírásaihoz, mert ő tudja, hogy adott esetben milyen kezelés alkalmazható, amely nem káros sem a magzatra, sem az anyára. (Dr. Márton Krisztina)


Szájüregi elváltozások és problémák 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!