hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nemdohányzók elsőbbségben

1999. 10. 30.
November 1-én lép életbe a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának szabályairól szóló törvény, amelynek érdekessége, hogy ilyen szint? korlátozásra hazánkban még nem volt példa. Időszerűségét mindenekelőtt alátámasztja az a tény, hogy Magyarországon hozzávetőleg a lakosság 35 százaléka dohányzik, ez az arány növekszik, s egyre többen vannak, akik az első cigarettára kisiskolás korukban gyújtanak rá. Hazánkban járva a külföldi turisták egyik elsődleges benyomása, hogy a magyarok szájából állandóan lóg a cigaretta – korra, nemre, foglalkozásra és helyszínre való tekintet nélkül.



Legfeljebb otthon?     Fotó: Maklári Péter

Az orvosok nem győzik hangsúlyozni a cigaretta egészségkárosító hatását a dohányosokra
és nemdohányzókra nézve egyaránt. A keringéses és daganatos megbetegedések megnövekedett
kockázatán túl bebizonyosodott, hogy a cigaretta antidepresszáns szer is, amely a
drogokhoz hasonló, bár azoknál csekélyebb hatást fejt ki az agy működésére. Külföldi
tapasztalatok azt mutatják, hogy a törvényi korlátozással egybekötött, hosszú távú,
"népnevelő" egészségügyi kampányok a társadalom szemléletmódváltását segíthetik
elő.

A fél évvel ezelőtt törvényerőre emelkedett javaslat ezentúl erőteljesen korlátozza
vagy tiltja a dohányzást a közszférában: így az egészségügyi, a szociális-,
gyermek- és közintézmények falain belül, valamint a zárt ter? rendezvényeken, a tömegközlekedési
eszközökön és a munkahelyeken. Magyarul minden olyan helyiségben, ahol
megfordulhatnak nemdohányosok is. Lényegében csak az utcán, az otthonunkban és egyes
– nem étkeztetős – szórakozóhelyeken lesz biztosított a zavartalan (tehát nem
csak a kijelölt helyen való) füsteregetés. A különböző közintézményekben, sőt
tömegközlekedési eszközökön kizárólag az erre a célra elkülönített, szellőztethető
és jól feltüntetett helyeken szabad dohányozni (ha egyáltalán van ilyen tér), de
csak 18 éven felülieknek. Nem jelölhető ki például dohányzóhely az iskolák tanulók
által is használt helyiségeiben, s hasonló a helyzet az egészségügyi intézményekben
is a betegekre való tekintettel.

Dohánytermék kereskedelmi forgalomban csak 18 év felettieknek szolgálható ki, s egyáltalán
nem árusítható gyermek-, egészségügyi és egyes szociális intézményekben. Részletesen
szabályozott a dohányáruk címkézése, feliratozása és csomagolása is.

Aki nem tartja be a törvényi korlátozásokat, az várhatóan egészségvédelmi vagy
fogyasztóvédelmi bírságot fog fizetni, amelynek értéke legfeljebb 100 ezer forint
lesz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!