hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ma én, holnap más

1998. 10. 03.
A tömegesen elszaporodott parlagf? (Ambrosia elatior), illetve az általa okozott allergiás megbetegedés ma már tízezreket, százezreket érint hazánkban.

A parlagf? agresszív terjedésének oka, hogy egy-egy tő több ezer magot terem,
amiből több száz utódnövény is kikelhet a következő évben. A gyomnövény előfordulására
számíthatunk – úgy homok, mint kötött talajon – utak mentén, parlagokon,
kertekben, gyümölcsösökben, házak körül, töltéseken, feltört legelőkön. Az
allergiás megbetegedést a növény pollenje (virágpor) okozza. A pollenallergia háromféle
formában jelentkezhet:

– pollen okozta asztman,

– szezonális allergia, allergiás nátha (szénanátha),

– szezonális allergiás kötőhártya-gyulladás.

E betegségek legfőbb kiváltója a parlagfű, amely júliustól október végéig virágzik.
Egyetlen parlagf? képes 9 milliárd virágszemet is termelni, és így évente akár több
ezer tonna kerül a levegőbe. A parlagf? mellett – többek között – az üröm, a
libatopfélék pollenje is felelős a betegségek kialakulásáért.

Az Európai Unió megbízásából – a belga székhely? UCB Institute of Allergy
szervezésében 1997 tavaszán – elkészült az Európai Allergia Fehér Könyv.

Ez a dokumentum is hangsúlyozza, hogy az allergiás betegség csak összefogással oldható
meg.

Városunkban 1997 nyarán – a kecskeméti Hit Gyülekezete kezdeményezésére – a Mérnöki
és Környezetgazdálkodási Iroda felvállalta, hogy a parlagf? elleni védekezést
1998-ban megszervezi.

A sajtó és a városi rádió segítségével a felhívás nem maradt eredménytelen: általános
és középiskolák, felsőfokú intézmények kapcsolódtak az irtási munkálatokhoz.

A kecskeméti Hit Gyülekezete 1998 nyarán a mechanikai irtáson kívül a RÓNA-BIO
Kutató Fejlesztő Szolgáltató Bt. szabadalmának alkalmazásával vegyszeres kísérletet
állított be a Margaréta Szociális Otthon melletti területen.

Az eredmények azt mutatják, hogy a jövőben a kaszálási munkákat ki lehet egészíteni
egy olcsó, környezetkímélő vegyszeres irtási móddal.

A jövőben mozgósítani kell mindazokat, akiknek már van, és akiknek még nincs a családjában
ALLERGIÁS BETEG!

(a szerző egyetemi tanár, gyombiológus)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!