hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Halálra ítélt tornaegylet
Megvonták az állami támogatást az Újpesttől

2021. 10. 22.
Az Ifjúsági és Sportminisztérium sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ezentúl nem kap állami támogatást az Újpesti Torna Egylet. Dénes Ferenc helyettes államtitkár szerint a kormány koncepciója az, hogy a sportot piaci alapokra helyezik, így egyetlen sportklub sem kap az államtól támogatást, csak a sportági szövetségeken keresztül. Szabó Bence azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az FTC és a Kispest állami pénzekből él. Ugyanis a Fradi a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 600 milliós, a Kispest a Honvédelmi Minisztérium 120 milliós támogatását élvezi. A minisztériumi döntés indoklásában szerepel, hogy a döntéshozók tisztában vannak azzal: ez az intézkedés végveszélybe sodorta a klubot, ezért a válságkezelő program 30 milliót juttat a bajok orvoslására. Derce Tamás újpesti polgármester szerint a minisztérium előbb létrehozta a válságot, azután kezeli. Szerinte ez a klub halálos ítéletét jelenti. Szabó Bence szerint a klubnak eddig lehetősége sem volt a gazdálkodásra, mert a létesítményeket a Belügyminisztérium kezelte. Derce szerint az állam elvette a stadiont, lelakta, most pedig szélnek ereszti az egyesületet. Ez vonatkozik a jelenlegi vezetésre is, amely az akkori jogutódja. Múlt nyáron ugyanis ez a politikai vezetés akadályozta meg azt a beruházást, amely segítette volna a klub talpra állását az önkormányzat részvételével. A klub elnöksége nyilatkozatban kéri a sportminisztert, hogy a 48 olimpiai aranyat szerzett klubot tekintsék nemzeti kincsnek. A hirtelen nyilvánosságra hozott döntés (a klub és a polgármester is csak a sajtótájékoztatón értesült róla) azt is jelenti, hogy az egyesület fel sem tudott készülni a váltásra. Már edzőket kénytelenek elbocsátani, sportolók pedig a járandóság reménye nélkül más klubokba igazolnak. Végveszélybe került többek között az olimpiai és világbajnokokat adó vívószakosztály, és az elmúlt évtized világszerte legsikeresebb újpesti vízilabda-szakosztálya. A birkózószakosztályt a sportági szakszövetség nem támogatja, így kénytelen a Csepelbe igazolni a vb-ezüstérmes Hirbik Csaba.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!