Zsidó vezetők: „Judapestező” politikusnak nincs helye a törvényhozásban
Elfogadhatatlannak tartják az antiszemita kijelentéseket tevő Bíró László közös ellenzéki jelöltként indítását
Zsidó vezetők: „Judapestező” politikusnak nincs helye a törvényhozásban

Bíró László(Forrás: Shutterstcok/Puzzlepix)

2020. 09. 23.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője is éles kritikával illette a jobbikos Bíró Lászlót, az ellenzék közös képviselőjelöltjét annak antiszemita és rasszista megnyilvánulásai miatt - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

2020 augusztusában került nyilvánosságra, hogy néhány évvel korábban Bíró László a Facebookon kommentjeiben rasszista és antiszemita megnyilvánulásokat tett, többek között Budapestet "judapestnek", egy helyi szálloda izraeli vendégeit pedig "tetűcsúszdásoknak" nevezte. 

„A kutyám majd megveszik amikor a „tetűcsúszdások” elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják mi a helyzet”

 

– célzott a jobbikos politikus a zarándoklatra érkező haszid zsidókra, akik előszeretettel látogatják a szerencsi és környékbeli szállodákat.

„kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését”.

- jegyezte meg egy másik bejegyzésében, majd olyat is írt, hogy:

„A Szent Koronára letett eskü meg smafu. Mifelénk két új alapszervezet is alakult, engem ez jobban érdekel, mint judapest.”

Bíró László később ezen kijelentéseiért nyilvánosan bocsánatot kért, és azt mondta, amikor azokat a mondatokat írta, apátiában volt, és ezért nem érzékelte szavai súlyát. Hozzátette, ma már ő is vállalhatatlannak tartja korábbi kijelentéseit.

Az ellenzéki pártok döntése értelmében hatpárti, összellenzéki jelöltként indul a 2020-as tiszaújvárosi időközi választáson. A szavazást 2020. október 11-re tűzte ki a Nemzeti Választási Bizottság.

Felháborodtak a zsidó vezetők

Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke a lapnak azt mondta: egy politikusnak, aki közösség- és véleményformáló szerepet tölt be, a ráruházott felelősségénél fogva kétszeresen is figyelnie kell minden szóra, amit mond vagy amit leír.

Annak pedig, aki olyan kijelentést tesz, amellyel megbélyegez bizonyos embercsoportokat - különösen, ha több alkalommal is így tesz -, nem szabad ellátnia véleményformáló feladatkört - jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik és a baloldal azt a Bíró Lászlót (Jobbik) indítja egyéni képviselőjelöltként az október 11-i, Borsod megyei időközi ország¬gyűlési képviselő-választáson, aki korábban többször is antiszemita és rasszista kijelentéseket tett.

Hangsúlyozta: bár Bíró a korábbi kirekesztő kijelentéseiért bocsánatot kért, és ez "spirituális értelemben méltányolandó", véleménye szerint

a törvényhozásban nincs helye olyasvalakinek, aki képes ilyen meggondolatlan kijelentésekre ragadtatni magát.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője a lapnak úgy fogalmazott: "bár az utóbbi néhány évben a Jobbik igyekezett szalonképesnek látszani, a Tett és Védelem Alapítvány által megrendelt közvélemény-kutatásokból azt látjuk, hogy szavazótáborának több mint hatvan százaléka vall ma is antiszemita nézeteket".

Szerinte ennek alapján Bíró László elfogadhatatlan kijelentései nem meglepőek. Aggasztóbbnak nevezte ugyanakkor, hogy

"az őt támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust".

Hangsúlyozta: ennek éppen az ellenkezőjét várják el a közélet minden szereplőjétől.

A lap emlékeztetett: Bíró László kijelentéseit elfogadhatatlannak nevezte Heisler András mellett Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója, valamint Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke is.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!