Videó: több mint 70 méteres zuhanást élt túl négy ember egy Teslában
Videó: több mint 70 méteres zuhanást élt túl négy ember egy Teslában

Youtube/Law&Crime Network

2023. 01. 04.
Csodával határos módon életben maradt az a két felnőtt és két gyermek, akik egy észak-kaliforniai útról autójukkal a mélybe zuhantak. A sofőrt a rendőrség letartóztatta, mert állítólag szándékosan hajtott a 76 méter mély szakadékba.

A Teslában egy 4 éves kislány, egy 7 éves fiú és két felnőtt tartózkodott. A veszélyes útszakaszon gyakoriak a halálos balesetek, ezért a hatóságokat nagyon meglepte, hogy az utasok életben maradtak a zuhanás után.

Sokszor megyünk oda olyan autók miatt, amik a sziklákra zuhantak, és nem szoktak túlélők lenni.
Ez egy óriási csoda volt”

- nyilatkozta Brian Pottenger tűzoltó parancsnok.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a Tesla nem volt Autopilot-üzemmódban, és az útviszonyok sem indokolták, hogy a sofőr letérjen az autópályáról. Az autó zuhanás közben többször megfordult a levegőben, majd az abroncsaira érkezett egy keskeny, sziklás szakaszon.

A kaliforniai autópályarendőrség közzétette a helikopteres mentésről készült felvételt, amelyen látszik, hogy a túlélők felkutatás és elszállítása sem volt veszélytelen az erős szél, az eső és a nagy hullámok miatt.

A Tesla ajtajai annyira eldeformálódtak a szikláknak ütődés miatt, hogy a tűzoltóknak ki kellett vágniuk a kocsi utasait, akik mindannyian maguknál voltak, és bár a két felnőtt megsérült, de a gyerekek sértetlenül megúszták az esetet.

A sofőr, Darmes A. Patel megsérült és kórházba került, de a rendőrség később letartóztatta emberölési kísérlet és gyermekbántalmazás miatt, és átszállították egy börtönkórházba. A szemtanúk beszámolói és más bizonyítékok alapján a hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy Patel szándékosan hajthatott a szakadékba.

(CBS News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!