Videó: Hamasz-rakéták elől kellett futva menekülnie a német kancellárnak, a repülőtér betonján vetette földre magát a delegáció
A német kancellár Izraelbe látogatott
Videó: Hamasz-rakéták elől kellett futva menekülnie a német kancellárnak, a repülőtér betonján vetette földre magát a delegáció

Forrás: X/NEXTA

2023. 10. 18.
Olaf Scholz német kancellár villámlátogatásra érkezett Izraelbe, ahol kifejezte szolidaritását és kiállását a zsidó állam mellett. A német delegáció éppen távozott volna a Tel Aviv-i repülőtérről, amikor megszólaltak a szirénák. 

A riasztást követően azt a biztonsági utasítást kapta a delegáció, hogy azonnal hagyja el mindenki a repülőt. A lépcsőn lesiető, majd futó diplomaták a repülőtér betonján kellett hogy a földre vessék magukat, miután a palesztin terroristák által kilőtt rakéták megjelentek az égen. 

 

Olaf Scholzot, a német kancellárt egy repülőtéri biztonsági konténerszobába vitték, amit kifejezetten az ilyen helyzetekre tartanak fenn a vezető politikusok számára. A kancellár az elmondása szerint

szemtanúja volt, ahogyan a Vaskupola elfogja a Hamasz által kilőtt rakétákat. 

(NEXTA, Welt)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!