VB-selejtező: Hajszálon múlott a bravúrgyőzelem Lewandowskiék ellen
A magyar labdarúgó-válogatott 3-3-as döntetlent játszott Lengyelországgal a világbajnoki selejtezősorozat európai nyitányán
VB-selejtező: Hajszálon múlott a bravúrgyőzelem Lewandowskiék ellen

forrás: MLSZ.hu

2021. 03. 26.
A magyar válogatott a második félidőben már 2-0-ra vezetett a lengyel elleni világbajnoki selejtezőn a Puskás Arénában, de a vendégek egy perc alatt két gólt szereztek, majd Orbán Willi találata után másodszor is kiegyenlítettek, és elvitték az egyik pontot.

Az első percek tapogatódzó játéka után a magyarok az első veszélyes akciójukat gólra váltották, ugyanis Fiola tökéletes kiugratásából Sallai talált a kapuba. A vezetés birtokában a hazaiak kissé átengedték a kezdeményezést a lengyeleknek, akik meddő mezőnyfölényben futballoztak, mert hiába birtokolták többet a labdát, kapura teljesen veszélytelenek voltak. Ezzel szemben a 20. percben Lovrencsics 15 méterről tisztán lőhetett kapura, azonban a próbálkozása pont középre ment, így Szczesnynek nem okozott gondot. A félidő derekától valamelyest fokozódott a nyomás a magyar kapun, de a határozott magyar védők - főleg Orbán - az ígéretes támadások végén is megakadályozták a nagyobb helyzeteket.

Forrás: mlsz.hu
Forrás: mlsz.hu

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a második félidőt is góllal kezdte, de az olasz szakvezető öröme nem tartott sokáig. Kollégája, Paulo Sousa nem sokkal később hármat cserélt, majd rögtön utána a vendégek egy perc alatt egyenlítettek két cserejátékos találatával. A gyors gólok után kiegyenlítetté vált a találkozó, egyik kapu sem forgott veszélyben, mígnem Willi Orbán ismét a magyarokat juttatta előnyhöz. A lengyelek megint próbáltak újítani, s végül Robert Lewandowski igazolta világklasszisát, mert egy hajszálpontos bombagóllal pontot mentett a lengyeleknek. A hosszabbításban már nem változott az eredmény, Fiola Attilát viszont kiállította a játékvezető második sárga lappal.

A gólokat ide kattintva tekintheti meg.

Két lábbal a földön kell maradni

A válogatott szövetségikapitánya a mérkőzés előtt még aláírta volna a döntetlent, de a lefújás után csalódottan értékelt:

„Őszintén szólva a mérkőzés előtt aláírtam volna a döntetlent, de azután, hogy átéltem a kispadról a mérkőzést, fáj a pontvesztés – kezdte értékelését a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ha kétgólos vezetésnél nem hibázunk nagyokat, megtarthattuk volna a három pontot, és még 3-2 után is nyerhettünk volna. A két lengyel gól után is képesek voltunk nyomás alá helyezni az ellenfelet, és visszavettük az előnyt, de elkövettünk egy újabb súlyos hibát a végén.” 

„Egész héten azt szajkóztam a játékosoknak, hogy ha valamire figyelnünk kell, akkor az Robert Lewandowski, akit sosem szabad szem elől tévesztenünk, mi mégis megtettük ezt”

– mutatott rá Marco Rossi.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"A világranglista 19. helyezettjével játszottunk, és el kell ismernünk, hogy még nem vagyunk ugyanazon a szinten, mint ők. A lengyeleknél klasszisok futballoznak, és most ennek köszönhetően szerezték meg az egyik pontot. Örülök, hogy olyan szituációból szereztünk a mérkőzés elején vezetést, amit sokat gyakoroltunk az edzéseken, ezt követően azonban kicsit mélyen védekeztünk, túl sokat engedtük a lengyeleknek birtokolni a labdát. A támadóink és a belső védők is jól játszottak, a középpályán azonban többet is tehettünk volna, különösen Kalmár Zsolttól vártam többet az első félidőben. Jobb labdabirtoklással, hatékonyabban szolgálhattuk volna ki a támadóinkat."

"Fontos, hogy két lábbal a földön maradjunk, és reális elvárásokat fogalmazzunk meg a csapattal szemben."

Most két nehéz meccs következik San Marino és Andorra ellen, ezeken mindenképpen meg kell szereznünk a hat pontot.

A magyarok, akik hét mérkőzés óta veretlenek, vasárnap San Marino, jövő szerdán pedig Andorra vendégei lesznek.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 1. forduló:Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)

Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Felix Brych (német)  gól: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)

Magyarország: Gulácsi Péter - Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila - Lovrencsics Gergő (Nego Loic, 66.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Sigér Dávid, 81.), Kleinheisler László, Hangya Szilveszter (Lang Ádám, 66.) - Szalai Ádám, Sallai Roland (Varga Kevin, 71.)

Lengyelország:  Wojciech Szczesny - Bartosz Bereszynski, Jan Bednarek, Michal Helik (Kamil Glik, 58.), Arkadiusz Reca (Maciej Rybus, 79.) - Sebastian Szymanski (Kamil Jozwiak, 59.), Grzegorz Krychowiak, Jakub Moder (Krzysztof Piatek, 59.), Piotr Zielinski - Robert Lewandowski, Arkadiusz Milik (Kamil Grosicki, 84.)

(Hetek/MTI/mlsz.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!