Beperelték Zuckerberget, tízszer annyi szexuális abúzus éri a gyerekeket a Facebookon, mint a pornóoldalakon
Döbbenet
Beperelték Zuckerberget, tízszer annyi szexuális abúzus éri a gyerekeket a Facebookon, mint a pornóoldalakon

Forrás: Shutterstock/catwalker

2024. 01. 19.
Raúl Torrez új-mexikói főügyész egy bő kétszáz oldalas vádiratot nyújtott be a bírósághoz, amiben részletesen kifejti, hogy az Instagramot és a Facebookot tömörítő Meta vezetője, Mark Zuckerberg is tisztában van azzal, hogy az előbbi oldalak a szexuális ragadozók tevékenységének egyik terepe, de a cég nem tett semmit a probléma orvoslására.

Mint a Qubit beszámolt róla, Torrez aggodalmait csak tetézte, hogy a Messenger egy új, ún. „end-to-end” titkosítás bevezetését akarja bevezetni a levelező felületen, ami sokat segíthet az adatvédelem és magánszféra védelme terén, de a főügyész szerint még jobb hírt jelent ez a pedofilok számára, akiket a reform után még kevésbé tudnak majd ellenőrizni.

A főügyész vádjait az ügyészi nyomozása mellett a Meta nyilvánosságra került belsős (2016-os) anyagaira alapozta, amelyek szerint a cég vezetői maguk is aggódni kezdtek amiatt, hogy a fiatalok több időt töltenek a SnapChaten és a YouTube-on, mint a Facebookon, s éppen emiatt vissza akarták hódítani a tiniket.

E célból nem is erőltették a Messengeren küldött üzenetek szűrését/ellenőrzését, hogy emiatt kerüljék a versenyhátrányt más platformokkal szemben, akik több diszkréciót ígértek. „A cél az volt, hogy 2022-re a Messenger legyen a vezető üzenetküldő szolgáltatás a 6-10 évesek körében, Torrez szerint ezért a Meta minden erkölcsi és jogi szempontot az üzleti érdekek mögé sorolt” - írja az oldal.

Ez pedig lehetőséget jelentett a pedofilok számára, hogy saját céljaikra használják fel az oldalakat.

Torrez szerint a Meta vezetése: kifejezetten kínált szexuálisan explicit tartalmakat a fiatalkorúaknak; tucatnyi felnőtt korú számára tette lehetővé, hogy fiatalkorúakkal szexuális tartalmú képeket vagy videókat osszanak meg; szexuális szolgáltatásokkal foglalkozó facebookos csoportokat ajánlott kiskorúaknak; és nem tett meg mindent a gyermekpornográfia kiszűrése érdekében.
Sőt még azt is lehetővé tette a felület, hogy a nyomozók által létrehozott fiktív anya megpróbálja áruba bocsátani 13 éves lányát, és hogy e célból külön oldalt hozzon létre a Facebookon.

Az ügyészi anyag alapján a gyerekek tízszer olyan gyakran találkozhatnak korhatáros, felnőtt tartalmakkal a Meta közösségi felületein, mint a pornóoldalakon  (így az OnlyFansen vagy a Pornhubon).

(Qubit / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!