Az amerikai űrkutatási hivatal abban reménykedik, hogy víz alatti felfedezések segítenek majd feltárni néhány titkot a világűrben, és olyan berendezéseket is tesztelnek majd, amely a naprendszerbeli, illetve azon túli küldetésekhez szükségessé válhat.

A Föld óceánjainak mélye meglepően hasonlít azokhoz a körülményekhez, amit a NASA a Naprendszerünk más bolygóin elképzelnek. Úgy vélik, még abban is segítséget nyújthatnak a felfedezések, hogy tudósaik merre felé keressenek földönkívüli életformákat. 

Óceánjaink legmélyebb része hadál zónaként ismert. Nevét az alvilág görög istenéről, Hádészról kapta. Mély árkokból áll, és 11 kilométerrel nyúlik a felszíne alá. Összességében Ausztrália méretével megegyező tengerfenék-területet tesz ki, és rendkívül kevés járművel lehet megközelíteni biztonságosan.

A NASA tudósai ezt a zónát, és a földi élet határát igyekeznek feltérképezni.

Mérnökei új, autonóm víz alatti járművet építettek, amit Orfeuszról, az ókori görög hősről neveztek el, aki lement alvilágba feltérképezze a legmegközelíthetetlenebb mélységeket. 

A NASA Perseverance Marsjárójához hasonló vizuális navigációs technológiát használó Orfeusz rendkívül érzékeny kamerák segítségével azonosítja az óceán fenekén található sziklákat, kagylókat és egyéb képződményeket, hogy tereptárgyakkal (vagy esetleg tengerfenékjelekkel) tarkított háromdimenziós térképeket készítsen. Ez lehetővé teszi a robot számára, hogy megtalálja az utat, és felismerje azokat a helyeket, ahol már járt, de új megvilágításba helyezheti ennek a zord környezetnek a biológiai sokféleségét is.

Nem ez az első alkalom, hogy a NASA megpróbálja elérni a hadál zóna sötét mélységeit. 2014-ben Orfeusz elődjét, Nereuszt leküldték az Új-Zélandtól északkeletre fekvő Kermadec-árokba. A víz alatti jármű mintegy 10 kilométerrel a vízfelszín alatt felrobbant, valószínűleg a hatalmas nyomás miatt.

A körülbelül egy quad méretű és 250 kg súlyú Orfeuszt úgy tervezték, hogy sokkal könnyebb, kisebb és olcsóbb legyen, mint a korábbi víz alatti járművek. Ettől fürgébb is lesz, lehetővé téve, hogy a tengerfenékben lévő árkokba és nyílásokba is eljusson, amelyeket korábban még soha nem tártak fel.

A tengerbiológusok sokáig úgy gondolták, hogy a hadál zónában elképzelhetetlen az élet, de amikor a 20. század első felében mélytengeri merülők kezdtek bemerészkedni a régióba,

nyilvánvalóvá vált, hogy igenis van, ami ekkora nyomás és sötétség ellenére is megél.

1977-ben, amikor egy amerikai kutatócsoport 2440 méter mélyre küldött távirányítású járművet a Csendes-óceánba. Megdöbbenésükre élettel teli ökoszisztémákat fedeztek fel, amelyek hemzsegnek olyan tengeri élőlényektől, mint az áttetsző csigák és apró, bolhaszerű rákfélék, amelyeket korábban soha nem láttak.

"Ezzel a felfedezéssel a Földön való élet egy teljesen új módjára bukkantunk" - mondja Shank.

"Ezek az állatok nem igényelnek közvetlen napfényt... a tengerfenékből kiáramló kémiai anyagokból élnek."

Az olyan organizmusok felfedezése, amelyek nem csak túlélnek, de boldogulnak is ilyen mértékű nyomás alatt, fontos, saját bolygónk túlmutató kérdéseket vet fel biológusok számára – lehet, hogy más óceáni világokban is hasonló körülményekkel találkozhatunk?

A Jupiter Európa holdjának jeges felszíne alatt sós vízű óceán terül el, amelyről úgy gondolják, hogy 60-150 kilométer mély, és kétszer annyi vizet tartalmaz, mint a Föld összes óceánja együttvéve. A napfény nem hatol be Európa vastag jégtakarója alá, amelyet repedések és törések kereszteznek. A jeges kéreg alatti nyomás a hadál zónához hasonlítható.

A Föld hadál zónájának feltárására képes robot ugyanezt megteheti egy 628,3 millió kilométerre található fagyos holdon is. A világűrben vagy az óceán mélyén működő robotnak azonban teljesen autonómnak kell lennie.

Misszió a Holdra

2017-ben a NASA elindította a Systematic Underwater Biogeochemical Science and Exploration Analog-ot, más néven Subsea-t, hogy egyesítse az űr- és óceánkutatás területeit. Eddig két küldetést hajtottak végre távvezérelt járművekkel a Csendes-óceán hidrotermikus szellőzőihez.

A Hawaii partjaitól körülbelül 30 kilométerre fekvő Lō`ihi-tenger és a Kalifornia és Oregon találkozási helyétől 120 kilométerre fekvő Gorda Ridge körüli vulkáni tevékenységről úgy gondolják, hogy

hasonló lehet az Europa és a Szaturnusz Enceladus holdján tapasztalható vulkáni tevékenységhez.

Noha a robotok Európára és Enceladusra való elküldése még évtizedeket várathat magára, a NASA tudósai már alkalmazzák a mélytengeri feltárás során tanultakat űrmissziók során.

2023-ban az amerikai űrügynökség egy robotrovert küld majd a Holdra, hogy jeget keressen annak déli sarkán. A Volatiles Investigating

Polar Exploration Rover vagy Viper néven ismert küldetés a Nobile holdkráter közelében lévő jeget fogja tanulmányozni abban a reményben, hogy azt rakétaüzemanyagként vagy ivóvízként lehet majd bányászni. 

(BBC/Hetek)