Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan: Orbán is aláírta a nyilatkozatot
A csúcstalálkozó ma folytatódik
Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan: Orbán is aláírta a nyilatkozatot

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2024. 07. 11.
Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan - jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.

Jens Stoltenberg az Ukrajnát érintő szerdán hozott döntésekről elmondta, hogy azok a támogatás növeléséről szólnak. Beszámolt arról, hogy

az Ukrajnának szánt nemzetközi biztonsági támogatás legnagyobb részének összehangolása a NATO kezébe kerül,

amelyet németországi központból irányítanak egy altábornagy parancsnoksága alatt. A központot kiegészítik a keleti tagállamokban létesítendő elosztó-központok, ahonnan a szállítmányokat eljuttatják Ukrajnába - tette hozzá a főtitkár. Ugyancsak a NATO koordinálja majd az ukrán erők kiképzését tagországok területén.

Stoltenberg kifejtette, hogy az Ukrajna támogatására hozott döntések nem teszik a szövetséget a konfliktus részesévé, de segítenek Ukrajnának abban, hogy élni tudjon az önvédelem jogával.

Hozzátette, hogy 40 milliárd eurós kiindulási összeggel pénzügyi ígéret is született Ukrajna számára, hogy olyan katonai erőt tudjon kiépíteni, amely győzelemre képes és el tudja hárítani az orosz agressziót, valamint elrettentést jelent a jövőben.

Jens Stoltenberg szavai szerint ezek az eszközök arra szolgálnak, hogy a háború lezárható legyen, és úgy fogalmazott, hogy

"minél hitelesebb és minél tartósabb a támogatás, Moszkva annál gyorsabban felismeri majd, hogy nem tud bennünket kifárasztani".  

A NATO-csúcstalálkozó szerdán nyilvánossá tett nyilatkozata úgy fogalmaz, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van, és a szövetség "folytatja támogatását a teljes euroatlanti integráció felé vezető visszafordíthatatlan úton, ide értve a NATO-tagságot is".

A NATO-ba való hivatalos meghívóval kapcsolatban a közleményben az olvasható, hogy az akkor történhet meg, amikor a szövetségesek között erről egyetértés születik és Ukrajna teljesíti a feltételeket.

Az állam és kormányfők által elfogadott közös dokumentum egyben azt is hangsúlyozza, hogy a NATO nem keres konfliktust Oroszországgal, és nem jelent rá veszélyt, valamint tartalmazza a kommunikációs csatornák nyitva tartásának fontosságát a kockázat csökkentése és eszkaláció megelőzése érdekében.

Orbán: a NATO-nak a békét kellene megnyernie

A NATO-nak nem a körülötte zajló háborúkat, hanem a békét kellene megnyernie - jelentette ki a NATO washingtoni csúcstalálkozója előtt a Facebookra feltöltött videójában a miniszterelnök.

Orbán Viktor emlékeztetett arra: a NATO 75 évvel ezelőtt azzal a céllal indult, hogy megvédje a tagjai biztonságát. Mára azonban elmozdulni látszik az eredeti céljától, egyre inkább háborús szervezetként viselkedik. Ennek egyik jele, hogy a NATO egyre aktívabb szerepet vállal az orosz-ukrán háborúban - tette hozzá.

"Ez szerintünk veszélyes, sőt felelőtlen, mert senki sem látja, mi lesz ennek a vége, hova is fogunk kilyukadni"

- mondta Orbán Viktor. Kijelentette: amellett fog érvelni, hogy a NATO-nak vissza kellene térnie az eredeti szellemiségéhez.

"A NATO-nak nem a körülötte zajló háborúkat, hanem a békét kellene megnyernie. Ehhez elsősorban saját védelmi képességeinket kellene fejleszteni. Magyarország nevében ezért a mai napon meg fogom erősíteni, hogy továbbra sem fogunk részt venni a NATO Ukrajna missziójában, a magyar védelmi képességek fejlesztésére vonatkozó kötelezettségeinknek azonban maradéktalanul eleget teszünk" - mondta a kormányfő Washingtonban.

A NATO washingtoni csúcstalálkozója csütörtökön folytatódik, amikor a tagországok állam- és kormányfőihez csatlakoznak az Európai Unió képviselői, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség több vezetője, ezt követően pedig összeül a NATO-Ukrajna Tanács is, amelyen részt vesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!