Új kutatás: afgán bölcsőben születhetett az Árpád-házi dinasztia
Meglepő elmélettel álltak elő a magyar ősgenetika-kutatók
Új kutatás: afgán bölcsőben születhetett az Árpád-házi dinasztia

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 07. 10.
Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, Budapesten.

Az European Journal of Human Genetics nemzetközi tudományos lapban jelent meg az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján címmel tudományos publikáció kapcsán tartott sajtótájékoztatón Kásler Miklós ismertette: 

Baktria területéről lassú mozgás indult el nyugati és északi irányba, majd kétezer évvel ezelőtt már az "Árpádok" családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el. 

Baktria az ókori Belső-Ázsia történelmi régiója volt a mai Afganisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán határvidékén, legnagyobbrészt a mai Észak-Afganisztánban. Nevét az iráni nyelvek közé tartozó baktriai nyelvet beszélő népéről kapta. Az Óperzsa Birodalom része volt, majd Nagy Sándor hódította meg. Az ő halála után előbb a Szeleukida Birodalom, majd a Görög-Baktriai Királyság része lett. Ezután a tokhárok foglaltűk el, és hosszú ideig Toharisztánnak hívták. A korabeli kínai források Tahia néven is említik.

Irán
Forrás: Wikipedia

A miniszter nagyon valószínűnek nevezte, hogy a dinasztia és a kísérőnépek innen folytatták tovább az útjukat.

"Ezek a kutatási eredmények számos további kérdést vetnek fel"

- fogalmazott Kásler Miklós, aki megjegyezte: ezeket az eredményeket nem lehet megkerülni. Vitatkozni lehet, de csak érvekkel és tényekkel alátámasztva.

A publikációt jegyző Nagy Péter orvos humángenetikus, a Praxis Genomics LLC igazgatója, és a folyamatban lévő kutatásban mások mellett Szentirmay Zoltán patológus, az Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrum korábbi vezetője, Neparáczki Endre a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának vezetője és Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézetének professzora is részt vett.

A miniszter köszönetét fejezte ki Erdő Péter bíborosnak aki engedélyezte a mintavételt és a vizsgálatok elvégzését.

Kásler Miklós a vizsgálatok módszertanáról a többi között elmondta: sikerült meghatározni az "Árpádokra" jellemző DNS-szakaszt a III. Bélaként meghatározott férficsontvázból vett mintában. Mások mellett sikerült beazonosítani II. (Vak) Béla csontvázát is a Mátyás-templom altemplomi szarkofágjában eltemetett maradványok között - tette hozzá.

A miniszter úgy folytatta, hogy az ezt követően zajlott vizsgálatok az "Árpádok" DNS-ét alcsoportokra bontották, aminek eredményeképpen "térben és időben" is el tudták helyezni őket a történelemben. A dinasztia az ókori Baktria, a mai Afganisztán északi területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt - hívta fel a figyelmet Kásler Miklós.

A tárcavezető a dinasztia vizsgálata mellett "legalább ennyire fontos" kutatási iránynak nevezte a populációgenetika vizsgálatokat.

A témában Neparáczki Endre olyan megállapításokat tett, amelyek "döntő mértékben" befolyásolják a magyarság eredetének kérdését - hangsúlyozta Kásler Miklós arra is kitérve, hogy a tizenegy tudományos igazgatósággal működő Magyarságkutató Intézet "összegyűjtötte mindazt, ami a magyar eredettel kapcsolatos".

Tevékenységüket méltatva azzal zárta szavait, hogy az intézet "rendkívül magas tudományos színvonalon, mindenféle prekoncepció nélkül, csak a tudományos eredményekre alapozva korrekt véleményeket, elképzeléseket fogalmaz meg."

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!