Úgy tűnik, Biden kifelejtette Magyarországot az ukrán háborús menekülteket befogadó országok közül
Mint mondta, a menekültek befogadásának terheit "nem Lengyelországnak, Romániának vagy Németországnak kellene egyedül hordoznia"
Úgy tűnik, Biden kifelejtette Magyarországot az ukrán háborús menekülteket befogadó országok közül

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 03. 25.
Az Egyesült Államok nem hagyná válasz nélkül, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna Ukrajnában - jelentette ki az amerikai elnök Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.

Joe Biden a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az Egyesült Államok válaszának jellege a vegyi fegyverek orosz bevetése esetén a vegyi fegyver alkalmazásának természetétől függ. "A válaszunk arányos lenne" - hangsúlyozta.

Véleménye szerint az orosz elnök a NATO megosztását akarta elérni az ukrajnai inváziójával, Vlagyimir Putyin azonban az ellenkezőjét érte el annak, amit akart. "Nem gondolta, hogy meg tudjuk őrizni ezt az egységet.

A NATO még sosem volt ilyen egységes, mint az Oroszországgal szembeni fellépés és Ukrajna támogatása ügyében" - fogalmazott az amerikai elnök, s és hozzátette: a szankciók szigorú végrehajtásával fent kell tartani a nyomást Moszkván.

"Felvetettem annak lehetőségét is, hogy Oroszországot ki kellene zárni a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoportból (G20)"

- közölte. Azt mondta, ha azonban olyan országok, mint Indonézia és mások nem értenek egyet Oroszország eltávolításával, akkor véleménye szerint Ukrajnának is meg kell engedni, hogy részt vegyen a G20-ak találkozóin.

Közölte továbbá: az Európai Unió és a NATO rendszert hoz létre annak ellenőrzésére, hogy Kína megsérti-e az Oroszország elleni szankciókat. Azt mondta: világossá tette Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy következményei lesznek, ha úgy dönt, támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni agresszióhoz.

Kína tisztában van azzal, hogy gazdaságának jövője sokkal szorosabban kapcsolódik a Nyugathoz, mint Oroszországhoz - vélekedett Biden. Egyben reményét fejezte ki, hogy Kína nem nyújt segítséget a háború folytatásához Oroszországnak.

Biden megerősítette korábbi bejelentését, miszerint országa 100 ezer ukrán menekültet fogad be. A hangsúly a "családok egyesítésén és a veszélyben lévők védelmén van" - fogalmazott. Biden közölte továbbá, az Egyesült Államok egymilliárd dollár humanitárius segítséget nyújt az ukrajnai orosz támadások elől menekülőket befogadó országoknak.

A menekültek befogadásának terheit "nem Lengyelországnak, Romániának vagy Németországnak kellene egyedül hordoznia", ez nemzetközi felelősség

, tette hozzá az amerikai elnök - kifelejtve Magyarországot, ahová az ENSZ adatai szerint több mint 330 ezer menekült érkezett március 23-ig bezárólag.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!