"Úgy érzik, dönthetnek saját halálukról" - rekordmagasan az eutanáziák száma Hollandiában
A Holland Betegek Egyesülete nevű keresztény szervezet azonban aggodalmát fejezte ki az esetek növekvő aránya miatt
"Úgy érzik, dönthetnek saját halálukról" - rekordmagasan az eutanáziák száma Hollandiában

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 04. 01.
Hollandiában 2021-ben rekordszintet ért el az eutanáziás esetek száma, a tavalyi halálozások 4,5 százaléka kötődik ehhez a gyakorlathoz - írta pénteken a Trouw holland napilap a Regionális Eutanázia Felülvizsgáló Bizottság (RTE) legfrissebb adataira hivatkozva.

A RTE adatai alapján tavaly 7666 súlyos beteg részesült eutanáziában, 10 százalékkal több, mint 2020-ban. A ezt választók többsége rákos beteg volt, de emelkedett azok száma is, akik időskori demencia miatt folyamodtak eutanáziához.

Tavaly 215 demenciában szenvedőn hajtottak végre eutanáziát, közülük hatan a betegség előrehaladott stádiumában voltak, de korábbi írásban benyújtott kérelmük alapján megkaphatták az életük végét jelentő beavatkozást.

Ez összhangban van a Hollandiában 2021-ben módosított irányelvekkel, amelyek

lehetővé teszik, hogy az orvosok eutanáziát nyújthassanak olyan demens betegeknek, akik előzetesen, még beszámítható tudatállapotban kérték azt.

A Trouw szerint a koronavírus-járvány és a vele járó korlátozások nem játszottak szerepet az eutanáziás esetek számának emelkedésében 2021-ben.

A hollandok egyre inkább támogatják az eutanáziát

A Holland Betegek Egyesülete nevű keresztény szervezet azonban aggodalmát fejezte ki az esetek növekvő aránya miatt. Elise van Hoek, az egyesület szóvivője szerint meg kell vizsgálni, mi okozza azt, hogy egyre többen folyamodnak ehhez a gyakorlathoz.

"Lehetséges, hogy a haldoklás fázisában nem megfelelő az ellátás? A magány okozza, a támogató környezet hiánya?

Véleményünk szerint ezek aggályos területek, amelyeket meg kell vizsgálni" - nyilatkozta a hírlapnak.

Jeroen Recourt, az RTE elnöke szerint "társadalmi szempontból nagyon fontos" megismerni az eutanáziás esetek emelkedő száma mögötti okokat.

"Az egyik tényező az lehet, hogy az individualista társadalmakban az emberek azt érzik, dönthetnek saját halálukról,

ugyanakkor az is lehetséges, hogy más lehetőségek nem könnyen elérhetőek" - nyilatkozta.

A Trouw szerint jövőre egy tudományos bizottság felülvizsgálja a holland eutanázia törvényt.

A világon elsőként Hollandiában legalizálták az eutanáziát 2002-ben, végrehajtását azonban szigorú szabályokhoz kötik. Az önkéntes halált azoknak engedélyezhetik, akik állandó, szinte elviselhetetlen, kevéssé csillapítható fájdalommal járó, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és az eutanáziát még teljesen tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen kérelmezik írásban és több lépcsőben.

Az eutanáziát végrehajtó orvosnak ki kell kérnie más orvos véleményét is.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!