Trump nem hagyja annyiban: fellebbezett a választási indulását tiltó döntések ellen
A két érintett államban, Coloradóban és Maine-ben március elején tartják az előválasztást
Trump nem hagyja annyiban: fellebbezett a választási indulását tiltó döntések ellen

Forrás: Shutterstock/lev radin

2024. 01. 04.
Donald Trump fellebbezést nyújtott be szerdán az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon, amely az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

A volt amerikai elnök ügyvédjei útján a Colorado államban hozott döntés jogszerűtlenségének megállapítását, illetve azt kéri, hogy a választási indulásból kizáró döntést semmisítsék meg, és

"adják vissza a választók jogát, hogy saját maguk döntsenek elnökjelöltjükről".

Colorado állam legfelsőbb bírósága decemberben határozott úgy, hogy Donald Trumpra alkalmazható az Egyesült Államok alkotmányának 14-es kiegészítése, amely zendülésben érintett választott tisztségviselőt kizár a további közhivatali pozíció viseléséből. Erre hivatkozva úgy határoztak, hogy a volt elnök neve már a republikánus előválasztáson sem szerepelhet a szavazólapokon Colorado államban.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a következő napokban döntést kell hoznia arról, hogy befogadja-e a fellebbezést, és hogy gyorsított eljárásban vizsgálja-e azt.

December végén Maine állam közigazgatási vezetője szintén kizárta Donald Trumpot a választási indulásból, amikor közölte, hogy számára megállapítást nyert Donald Trump érintettsége a 2021. január 6-i eseményekben, és ez kimeríti a zendülésben való bűnösséget.

A Maine-ben hozott döntés ellen kedden nyújtottak be fellebbezést az állam felső szintű bíróságán Donald Trump jogi képviselői.

A Colorado és Maine államban hozott döntések ellen érvelő jogászok szerint azok nem állják ki a törvényesség próbáját, tekintve hogy Donald Trump zendülésben való bűnössége nem nyert jogi értelemben megállapítást, ugyanis

ilyen vád miatt eddig egyetlen bíróság sem ítélte el, sőt ilyen értelmű vádemelés sem történt.

A két államban egyaránt március elején tartják az előválasztást, amelynek során az állam republikánus lakói arról dönthetnek, hogy kit szeretnének elnökjelöltjükként látni a novemberi elnökválasztáson.

(MTI/Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!