Természetfeletti jelenésekről tart sajtótájékoztatót a Vatikán
Ferenc pápa személyesen felügyeli a földönkívüli élet kutatását
Természetfeletti jelenésekről tart sajtótájékoztatót a Vatikán

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 05. 16.
Május 17-én római idő szerint délben hivatalos bejelentést tesz a Vatikán arról, milyen szempontok szerint kell értékelni a földönkívüli jelenségeket – jelentette a Vatican News hírügynökség.

Az eseményt élőben közvetíti a hivatalos vatikáni sajtóiroda You Tube-csatornája, és az előzetes közlemény szerint a tájékoztatón a pápa három magas rangú képviselője is felszólal, köztük Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium (korábbi nevén Hittani Kongregáció, eredetileg pedig a Szent Inkvizíció Hivatala – a szerk.) prefektusa, valamint Daniela Del Gaudio, „a Pápai Nemzetközi Mária Akadémia Mária-jelenések és misztikus jelenségek Nemzetközi Megfigyelőközpontjának igazgatója, a mariológia professzora a római Pápai Athenaeum Regina Apostolorum és a San Bonaventura karon”.

A sajtótájékoztató célja, hogy „bemutassák a Hittani Dikasztérium új rendelkezéseit a (földönkívüli) jelenések és más természetfeletti jelenségek helyes megítélésére”.

Tavaly Ferenc pápa egy sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak lehetőségét, hogy sor kerülhet „földönkívüliekkel” való találkozásra, és szerinte az egyháznak nyitottnak kell lennie arra, hogy „idegeneknek” is hirdesse az evangéliumot.

A szűkszavú közlemény nem árul el további információt a tervezett témákról, de mint azt a National Catholic Reporter katolikus hírportál megjegyzi, utoljára közel fél évszázada, 1978 februárjában tartottak hasonló rendezvényt. A lap úgy véli, hogy az időzítés annak tulajdonítható, hogy az Egyesült Álalmok kongresszusa hivatalos vizsgálatot indított az „azonosítatlan légköri jelenségek” okainak felderítésére és a főáramú sajtóban is rendszeresen megjelennek tudósítások földkívülinek vélt észlelésekről, valamint „természetfeletti jelenségekről”.

A NASA is segítséget kért a Vatikántól

Mint arról korábban beszámoltunk, a NASA 2021-ben lelkészeket és teológusokat kért fel arra, hogy segítsenek megértetni, miként reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is találtak intelligens élet nyomaira. A projektet az ausztrál származású Andrew Davison lelkész vezette, aki Asztrobiológia és keresztény doktrína címmel írt könyvet. 

A NASA realitásként számol azzal, hogy közvetlen információkat szerezhetünk a földönkívüli életről, például a 2020-ban fellőtt James Webb űrteleszkóp segítségével, amely képes nagyon távoli csillagokat és bolygórendszereket, valamint az élet eredetét tanulmányozni és elemezni abból a szempontból, hogy vajon alkalmasak-e emberi életre.

Carl Pilchert, a NASA asztrobiológiai intézetének volt vezetője szerint annak a feltételezése, hogy a világegyetemben sehol másutt nincs élet, „elfogadhatatlan, amikor több mint százmilliárd csillag van csak ebben a galaxisban, és több mint százmilliárd galaxis van a világegyetemben”.

A lelkészek és teológusok segítségével most a NASA és a Princeton Egyetem azt is vizsgálja, hogy a különböző vallások miként tehetik magukévá és illeszthetik tanításaikba a földön kívüli élet lehetőségét. A munkában keresztény, muszlim és zsidó vallástudósok és gyakorló papok vesznek részt.

Az ún. „ufókérdésről” állítólag az amerikai hírszerzéstől kiszivárgott Snowden-akták is tartalmaztak információkat, és Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök szintén beszélt erről korábban Davosban, amikor sürgette, hogy az Egyesült Államok hozza nyilvánosságra az ufóaktáit, mondván, „ezeket az információkat a világnak meg kell ismernie”. Medvegyev hozzátette, hogy ha erre nem kerül sor, Moszkva gondoskodik a nyilvánosságról. (Erre azonban máig nem került sor.) Részletesen beszélt a földönkívüli észlelésekről Paul Hellyer volt kanadai védelmi miniszter és Avi Loeb, a Harvard egyetem asztrofizikus professzora is.

Más akol, más juhok 

Arról, hogy a Vatikán is behatóan érdeklődik a természetfeletti jelenségek iránt, két keresztény szerző – a tavaly elhunyt Tom Horn és Chris Putnam – írt az Exo-Vaticana című könyvükben. A könyv kapcsán a Hetek interjút készített az egyik szerzővel, Chris Putnammel, aki elmondta, hogy szerintük „valamennyi egyház közül a katolikusok a legfelkészültebbek arra, hogy egy ilyen bejelentés megtörténhet”. 

„Két éve engedélyt kaptunk arra, hogy felkeressük az egyesült államokbeli Arizona államban a Graham-hegyen működő vatikáni obszervatóriumot. Ez az intézmény a világ legnagyobb olyan rádióteleszkópját működteti, amelynek a célja idegen civilizációk életjeleinek a kutatása. A létesítményt jezsuita tudósok vezetik, akik évtizedek óta a földön kívüli életformákat kutatják. A legújabb projektjük célja, hogy a földön kívüli térségben azokat a rádió- és infravörös jeleket vizsgálják, amelyek a Föld felé haladó idegen égitestek – például meteorok, aszteroidák vagy üstökösök – valamint ismeretlen mesterséges tárgyak (ufók) jelenlétét jelzik.” – mondta lapunknak Putnam.

Az amerikai valláskutató emlékeztetett arra, hogy vannak katolikus szakértők, akik szerint Jézus is utalt arra, miszerint az emberiségen kívül élnek olyan lények, akikre vonatkozhat a megváltás (ld. János 10:16: „Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók...”) „Az arizonai obszervatórium jezsuita vezetői az interjúkban elmondták nekünk, hogy szerintük egy ilyen asztrobiológiai, földön kívüli életformákat bizonyító felfedezés nem lenne ellentétes a Bibliával, és ezért fel kell készülnünk az „idegen testvéreink” fogadására, akik segíthetnek az emberiség válságainak a megoldásában.” – állítja Putnam, aki szerint Ferenc pápa is támogatja ezeket a kutatásokat.

„Ferenc pápa maga is tudományos képzettségű ember, kémiából szerzett mesterfokozatot a Buenos Aires-i Egyetemen. Jezsuita vezetőként támogatta annak az argentin papnak a felvételét a rendbe, aki ma a vatikáni obszervatóriumot vezeti. Az illető, José Gabriel Funes 2009-ben egy interjúban azt mondta, hogy a katolikus doktrínával nem ellentétes a földön kívüli élet lehetősége. Szerinte, amint a Földön sok különböző életformát teremtett Isten, úgy a világmindenségben is számos más lény élhet. Mint mondta, teológiai szempontból éppen az lenne eretnekség, ha kizárnánk Isten teremtőképességéből azt, hogy más életformákat is létre tudjon hozni. A katolikus egyház elfogadja a ’teljesség elvét’, ami azt mondja ki, hogy minden, ami megtörténhet, végül meg is fog történni. Teológiai szempontból ezt már a 12. században a skolasztikában megfogalmazták, mondván, amit Isten képes megtenni, azt meg is teszi.”

A pápa jelentheti be a földönkívüli élet bizonyítékát?

Arra kérdésre, hogy ha bizonyítékot találnának a földön kívüli élet létezésére, vajon mit tenne a pápa, Chris Putnam így felelt: „Egy ilyen helyzetben a Vatikán felvállalhatná, hogy megnyugtatja az emberiséget, mondván nem kell ellenségnek látni az idegeneket, és attól tartani, hogy összeomlik az emberi civilizáció. Elmondhatnák, hogy az új, rendkívüli ismereteket és bejelentéseket is összhangba lehet hozni a hagyományos bibliai és tudományos világképpel. Így nem törne ki globális pánik, sőt felcsillanna a remény, hogy megkezdődhet az emberiség új aranykora. A pápa tekintélyét elfogadó keresztény és agnosztikus tömegeken kívül a muzulmánok, buddhisták és a zsidóság egy része is elfogadhatná ezt a magyarázatot.” – mondta az amerikai valláskutató.

Putnam szerint akár az is elképzelhető lenne, hogy a pápa bejelenti: eljött az idő, hogy az univerzum szétszakított lakói újra egyesüljenek és megbéküljenek egymással, hogy újra „egy akol és egy nyáj” legyen. „Ebben az esetben a pápa feladata lehetne, hogy ezt az átmenetet elfogadtassa a világgal, együttműködve a nagyhatalmak vezetőivel, akik szintén vállalják az idegenekkel való együttműködést és a programjuk megvalósítását. A pápa akár át is adhatná tisztségét az ’idegen megváltónak’. Ez azonban már visszavezet a korábbi kérdésére, mert egy ilyen szereposztásban a vallási vezető az emberiség prófétájaként léphetne fel. Bármilyen bizarrnak tűnhet egy ilyen forgatókönyv, meggyőződésem, hogy a Vatikán igyekszik erre is felkészülni”.
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!