Támogatja a cseh kormány a fegyveres önvédelemet
Ezzel mennének szembe a "leszerelési tendenciának"
Támogatja a cseh kormány a fegyveres önvédelemet

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 07. 14.
Támogatja a cseh kormány azt a szenátusi javaslatot, hogy a cseh állampolgároknak alkotmányos joga legyen a fegyveres önvédelemre és védelemre. A döntést Marie Benesová igazságügyi miniszter hétfőn este jelentette be a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.

A kormány álláspontja váratlan, mert a témához készült előzetes szakmai háttéranyagokban az áll, hogy a kabinet semleges álláspontra helyezkedik ez ügyben.
"A döntés rendkívül heves vita után született meg" - mondta Benesová újságíróknak, de további részleteket nem árult el. Lubomír Metnar védelmi miniszter rámutatott: a miniszterek egy része - saját magát is beleértve - a heves vita során megváltoztatta korábbi elutasító vagy tartózkodó álláspontját,

"tekintettel a biztonsági helyzet alakulására Csehországban" 

 

Részleteket azonban ő sem közölt.

A felsőház javaslata szerint az állampolgárok jogát a fegyveres önvédelemre és védelemre az emberi szabadságjogok listájába foglalnák bele, amely része a cseh alkotmánynak. "A saját, illetve más ember életének fegyveres védelme a törvény által meghatározott feltételek mellett biztosított" - olvasható egyebek között a javaslatban, amelyet az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) szenátori csoportja kezdeményezett, és a felsőház is elfogadott.

Az alkotmánytörvény kibővítésének célja megakadályozni az Európai Unióban tapasztalható "leszerelési tendenciákat", illetve azt, hogy az önvédelemhez való jogot egyszerű jogszabállyal korlátozni lehessen a jövőben. - fejtette ki korábban Martin Cervícek, az ODS szenátori csoportjának elnöke.

A téma az elmúlt hónapokban a cseh sajtóban és a közéletben is nagyon éles volt. Az egyik oldal szerint a fegyveres önvédelem alapvető emberi jog, míg a másik azt állítja, hogy a jogszabály elfogadása a biztonsági helyzet romlásához fog vezetni az országban.

Az alkotmánytörvényt módosító javaslat elfogadásához a parlament mindkét házában háromötödös többségre van szükség.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!