Szijjártó: Még soha nem volt ilyen rossz a NATO és Oroszország kapcsolata
A miniszter szerint tragédiát okozna, ha minden kommunikációs csatornát elvágnának Moszkvával
Szijjártó: Még soha nem volt ilyen rossz a NATO és Oroszország kapcsolata

Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

2022. 04. 07.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete tagállamai külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásának első napján megvitatták a NATO új stratégiai koncepcióját - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerda este.

Szijjártó Péter Brüsszelből nyilatkozva kiemelte, hogy ez előkészítő ülés volt, hiszen az állam- és kormányfők hamarosan Madridban tárgyalnak, ahol - ha minden jól megy - elfogadják a dokumentumot, amely az elkövetkezendő évekre, évtizedekre meghatározza majd a NATO politikájának stratégiai irányait.

A tárcavezető kiemelte: mindenki arról beszélt, hogy az ukrajnai háború alapvetően változtatja meg a hangsúlyokat a NATO tevékenységében.

Sajnálattal állapították meg, hogy a NATO és Oroszország kapcsolata még sohasem volt ilyen rossz, ezért azt újra kell definiálni

- tette hozzá. A miniszter azt mondta, lényegében mindenki egyetértett vele abban, hogy a legnagyobb tragédiát az okozná, ha minden kommunikációs csatornát elvágnának Oroszországgal. Valamilyen kapcsolatot fenn kell tartani - tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte: tájékoztatta kollégáit, hogy Orbán Viktor miniszterelnök beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinél azt kezdeményezte, hogy legyen azonnali tűzszünet, valamint tartsanak béketárgyalást Budapesten.

Új kihívás: tömeges illegális bevándorlás

A miniszter úgy folytatta: fontos kiemelni, hogy nem csupán keletről érkeznek biztonsági kihívások, hanem délről is. Ezek közül a legsúlyosabb a tömeges illegális bevándorlás. A tanácskozáson Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar határőrök tavaly 130 ezer illegális bevándorlót állítottak meg Magyarország déli határainál.

A tárcavezető kiemelte: egyre súlyosbodnak azok a kihívások, amelyek miatt arra kell számítani, hogy Afrikából a jövőben még erősebb migrációs hullámok indulnak meg. Ilyen problémaként említette a várható élelmiszerválságot, amelyet az válthat ki, hogy a háborúban álló Oroszország és Ukrajna felel a világ gabonaexportjának 15 százalékáért.

Afrikában egy ilyen élelmiszerválság súlyos migrációs hullámokat idézhet elő, ez pedig arra is lehetőséget biztosít, hogy a bevándorlók között terroristákat, aktivistákat rejtsenek el - jelentette ki Szijjártó Péter, megjegyezve:

"sajnos Európában már láttuk ennek a közvetlen negatív hatásait".

A miniszter közölte, hogy a tanácskozáson mindenki beszélt Kínáról is. Fontos higgadtan közelíteni a témához, mivel az együttműködés Kínával sok lehetőséget is tartogat - hangoztatta. Megjegyezte: tőle több Magyarországon működő nagy nyugati vállalat kéri, hogy győzze meg kínai beszállítóikat: jöjjenek Magyarországra.

Szijjártó Péter közölte, hogy a tanácskozás csütörtökön folytatódik, akkor az ukrajnai háború lesz a téma.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!