Sorra hagyják ott a fiatalok a vallást, de sokat segíthet ezen a kreatív és modern oktatás
Sorra hagyják ott a fiatalok a vallást, de sokat segíthet ezen a kreatív és modern oktatás

Illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 06. 03.
Egy sor nemzetközi kutatás tanúsága szerint folyamatosan csökken a vallás jelentősége a fiatalok körében. Bár a háttérben meghúzódó okok országonként és földrészenként is eltérnek egymástól, a fiatalabb generációk „vallástalanodása” jól látható trendként van jelen.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek: a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A kutatások során a legszélesebb mintával a Pew Research nevű szervezett dolgozott, amely összesen 106 országot érintő felmérést végzett. A végeredmény szerint a fiatal felnőttek az idősebb generációknál 6 százalékkal alacsonyabb arányban mondták azt, hogy a vallás „nagyon fontos” tényező az életükben – írja a VG.hu. Ezzel egybehangzóan a Pinetops Foundation megrendelésére készült amerikai felmérésből kiderül, hogy évente több mint 1 millió fiatal hagyja ott a keresztény hitet, és ez az arány 10 év múlva akár a 10 millió főt is meghaladhatja.

Az említett trend sajnálatom módon Magyarországon is érezteti hatását. Az Európai Tudományos Alap (EES) kutatásainak 2018-as összegzése alapján a vallás családon belüli átadása lényegében megszűnt. Magyarország a 16 és 29 év közötti korosztálynak a valláshoz való viszonyulása alapján Európa 22 vizsgált országa közül a hatodik legkevésbé vallásos, aminek jelentőségét csak növeli, hogy a vallásos emberek számának felfoghatatlan gyorsaságú csökkenését a 2022-es népszámlálás adatai is kimutatták.

A téma kapcsán a családon belüli szocializáció fontosságára a Pew Research egyik korábbi kutatása is felhívta a figyelmet. A szülők valláshoz való hozzáállásának ugyanis meghatározó szerepe van a gyerekek vallási meggyőződésének formálódásában.

„Úgy tapasztaljuk, hogy a fiatalok igényei mára jelentősen megváltoztak, és ehhez bizonyos mértékig, de alkalmazkodni kell” – mondta Kazatsay Ádám, az Aquinói Szent Tamás Akadémia operatív igazgatója. Az intézmény közlése szerint a vallás és a hitélet erősítése mellett figyelni kell a fiatalabb generációk újszerű szükségleteinek a felismerésére és azok lehetőség szerinti kielégítésére a képzéseik struktúráját, szemléletmódját és tudásanyagát illetően – írja az oldal. Mindezt úgy, hogy közben teret engednek a kreativitásnak és a személyiségfejlődésnek, és támogatják a tanárokkal való aktív kapcsolatokat, továbbá közösségi élményt is biztosítanak a diákok számára.

Éppen ezen célokat szem előtt tartva olyan képzést alakított ki az intézmény, amelynek keretében a hitélet mellett számos olyan gazdasági, tudományos, közéleti információt is igyekeznek átadni, melyek a későbbiekben hasznosak lesznek a hallgatóknak, és segítséget jelentenek abban, hogy eligazodjanak a világban. Emellett pedig tanulmányutakat szerveznek az országon belül és külföldön, akár zarándokutak formájában, hogy minél többet lássanak a világból, és fejlesszék a fiatalok önismeretét.

Helyet kap náluk többek között a politológiai és társadalomtudományok, a média és a kommunikáció, a modern tudományok is a teológia mellett. A külvilág is sokat változott, és a fiatalok felé is mások az elvárások – fogalmazott Kazatsay. Majd hozzátette, hogy szeritne a fiatalabb generációk a tanulás-, képzés-, munkahely- illetve karrierdöntéseik során mérlegelik azt is, hogy egy adott oktatási intézmény vagy munkahely mennyire van összhangban a saját maguk értékeivel, az identitásukkal, és hogy mennyire releváns, aktuális a képzés.

(VG.hu / Hetek)

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!