“Remélem, Jézus visszajövetele előtt Amerika kap még négy évet" - exkluzív riport Washingtonból
Felfokozott hangulatban zajlik a szavazás a nemzet fővárosában
“Remélem, Jézus visszajövetele előtt Amerika kap még négy évet" - exkluzív riport Washingtonból

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 11. 03.
Rekord számban szavaztak le az amerikaiak az előválasztási időszakban. Annak ellenére, hogy több helyen átlagosan három órát kellet sorban állniuk, mire leszavazhattak, a több száz méteres kígyózó sor sem tartotta vissza az amerikaiakat attól, hogy kinyilvánítsák akaratukat azzal kapcsolatban, kit akarnak Amerika élén látni a következő négy év során. Közel 100 millió voks érkezett be eddig.

A választási eredményeket egész éjjel percről-percre követjük a hetek.hu-n. Tartson velünk!

A koronavírussal kapcsolatos járványügyi intézkedések lassították az egyébként gördülékeny választási folyamatot, mivel azoknak megfelelően egyszerre csak tíz ember tartózkodhat a kormányzati épületekben. A rászorulók részére a választási bizottság lehetővé tette az autókból történő szavazást is, ami átlagosan személyenként négy órát vett igénybe. 

A választás előtti éjjel biztonsági kerítéssel vették körül a Fehér Házat a választási eredmények nyomán esetlegesen kialakuló zavargásokra felkészülve. A titkosszolgálat az utcákról és a levegőből figyeli a környéket. 

Az elnöki templom (St. John Church) előtti téren Joe Biden, a demokrata elnökjelölt támogatói minden négyzetcentimétert kihasználnak arra, hogy képviseljék üzenetüket. A helyszínen a Black Lives Matter szervezet is képviselteti magát. 

White House
Forrás: Kőrösi Gábor

Mi a választás legnagyobb tétje? Választókat kérdeztünk

A megkérdezett szavazók többsége úgy nyilatkozott, a következő négy évre is az alapvető amerikai értékeket szeretné megőrizni.

Egy negyven éves helyi szakorvos, Janice D. szerint az elmúlt négy év sokkal jobban tükrözte ezeket az értékeket, beleértve az élet és a család védelmét, mint az azelőtti kormányok. Keresztényként kijelentette, abban reménykedik, hogy

“Jézus visszajövetele előtt Amerika kap még négy évet, hogy helyre tudja állítani, amit kell”.

Kijelentette, hogy meg van győződve arról, hogy egy Biden kormány rövid idő alatt visszafordítaná az elmúlt 4 év eredményeit, és “Amerika lejtőn csúszna a bűnbe”. 

Szerinte a mostanihoz hasonló gazdasági jólét nem jöhetett volna létre, ha nem Donald Trump, egy sikeres üzletember vezette volna az országot. Végül annyit fűzött még hozzá, hogy békés következő négy évben bízik, annak ellenére, hogy voltak és várhatóak is még zavargások. 

vote
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Egy másik szavazó, Sara L, bizonytalanabb az idei választásokon mint 4 évvel ezelőtt, mivel sok más amerikaihoz hasonlóan ő is lát rá esélyt, hogy választási csalásokkal igyekezhetnek majd megdönteni a jelenlegi kormányt. Véleménye szerint

bárki kerül is hatalomra, egyáltalán nem lehetünk majd biztosak abban, hogy ő nyerte a választásokat. 

Mindettől függetlenül szintén keresztény szavazóként abban bízik, hogy végsősoron Isten az, aki az embereknek megadja a kegyelmet ilyen pozíciók betöltésére. Sara szerint ha nem is az a személy nyer, akire ő szavazott, el fogja fogadni az eredményt, és megőrzi töretlen bizalmát e zsidó-keresztény Amerikában.

Szilárdan hiszi, hogy az elmúlt négy év arra bátorította az amerikai népet, hogy forduljon vissza a gyökereihez, és ezért került akkora hangsúly a kampány során a keresztény identitás kérdésére. 

"Ezelőtt mindig azt néztem, ki a kevésbé rossz a két elnökjelölt közül, és így szavaztam a Republikánus pártra. Tizennyolc éves korom óta azonban azt tapasztalom, hogy a demokraták egyre ellenségesebben viselkednek….

Egyet értek azokkal a keresztény vezetőkkel, akik szerint akik őszintén megtértek nem tudnak olyan pártot támogatni, ami normalizálni igyekszik a bűnöket, melyektől Isten óva inti az embert." 

Jose, aki 28 évet szolgált az amerikai tengerészgyalogságnál, azért vállalja a több órás várakozást, mert meg van róla győződve, hogy egyáltalán nem mindegy ki hozza azokat a rendeleteket, amikkel együtt kell majd élnie egy 300 milliós nemzetnek. Véleménye szerint a következő generáció lesz, ami majd ezeknek a döntéseknek a terheit kell, hogy hordozza. Szerinte az Egyesült Államoknak az elmúlt négy évben emberségesebb elnöke volt mint azelőtt, könnyebben megértette a nép akaratát, és hamarabb is reagált azokra. Nyugalmazott tengeresztisztként fontos kérdés számára a megfizethető betegellátás, a biztos munkahelyek, illetve a nyugdíjasok ellátása. 

vote
Shutterstock/Puzzlepix

Úgy véli, a hadsereg és a rendőrség teljes körű támogatására van szükség ahhoz, hogy “ne pattanjon el az eddig is túlfeszített húr” a társadalomban.  José szerint a rendőrség költségvetésének megvonása tudatos terv, ami egyenesen az ország destabilizásához vezet.

Szerinte érezni lehet a levegőben egy globalista csapat erőfeszítéseit, ő azonban nem figyel a lejárató kampányokra, hanem egy jobb Amerikában reménykedik. 

Thelma E, banki alkalmazott szerint a szavazás nem csak privilégium, de kötelesség is. “Nincs más eszköz a kezünkben arra, hogy olyannak őrizzük meg Amerikát, amilyennek a világ ismeri.” Ahogy megy az idő, úgy látja, hogy egyre inkább romlanak a morális értékek, és ha ebből a szemszögből néz a jövőre, azt látja, hogy Amerika nem less többé ugyanaz. 

“Az amerikai szabadság és az alkotmányunk forog kockán. Arra a jelöltre szavazok, akinek a természete és politikája közelebb áll az egyszerű, hétköznapi emberekhez.”

A benzinkutasként dolgozó Charles, a többi megkérdezettel ellentétben a rendőri túlkapások miatt meghalt fekete áldozatok miatt Bident támogatja. Véleménye szerint Trump nem tesz eleget a feketék felzarkoztatása érdekében, és attól fél hogy az ilyen incidensek száma csak szaporodni fog ha Trumpot újraválasztják. 

“Joe Bident látom érettnek erre a feladatra, mert a kampány alatt nagyobb figyelmet szentelt a problémának. Igazából csupán annak is örülnék ha ez a Trump-kormány egyszerűen eltűnne, és csak a történelem könyvekben szerepelne ezután. Szerintem így van vele a legtöbb Trump-ellenes ember. Nem akarnak meg négy évet ebből a kormányból." 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!