Rakéták csapódtak Kijevbe, miközben az ENSZ-főtitkár a városban tárgyalt
Tegnapelőtt António Guterres még Putyinnal tárgyalt
 Rakéták csapódtak Kijevbe, miközben az ENSZ-főtitkár a városban tárgyalt

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 04. 29.
Két nagy erejű robbanás rázta meg az ukrán főváros, Kijev központját csütörtök este. Moszkva a napokban figyelmeztette Ukrajnát, hogy ha a fegyveres erői orosz területeket támadnak, akkor csapást mérnek Kijevre.

Vitalij Klicsko polgármester közölte, hogy a rakéták Kijev Sevcsenkivi kerületében csapódtak be. Szvitlana Vodolaha, az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője a Hromadszke televíziónak nyilatkozva közölte, hogy a támadásnak vannak sebesültjei, de pontos számuk még nem ismert.

Az egyik rakéta egy pontosabban meg nem nevezett objektumot, a másik a mellette lévő lakóépületet találta el. "A becsapódás az alsóbb szinteken történt, a felső emeleteken pedig emberek tartózkodtak" - tette hozzá. 

"Rakétatámadás történt a főváros központja ellen az ENSZ-főtitkár hivatalos látogatása alatt. Tegnapelőtt António Guterres egy hosszú asztalnál ült a Kremlben, ma pedig egy kilométerrel tőle robbanások történtek"

- írta a rakétacsapásokra reagálva Mihajlo Podoljak,az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló békeküldöttség tagja a Twitteren. A tisztségviselő feltette a kérdést: "miért lehet még mindig tagja Oroszország még az ENSZ Biztonsági Tanácsának?"

Podoljak a nap folyamán korábban a Twitteren leszögezte, hogy Ukrajna bármilyen módon megvédi magát az orosz katonai agresszió ellen, beleértve az Oroszország raktárai és bázisai elleni csapásokat is. Szerdán pedig "természetesnek" és "isteni beavatkozásnak" minősítette az Ukrajnával határos három oroszországi régióban történt éjszakai robbantásokat. 

Moszkva a napokban figyelmeztette Ukrajnát, hogy ha a fegyveres erői orosz területeket támadnak, akkor az orosz hadsereg csapást mér Kijevre.

Ukrajna orosz katonai célpontokat fog támadni

Tegnap Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség tagja a Twitteren kijelentette: Ukrajna bármilyen módon megvédi magát az orosz katonai agresszió ellen, beleértve az Oroszországi Föderáció raktárai és bázisai elleni csapásokat is.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a tisztségviselő értésre adta, hogy a világ elismeri Ukrajnának a jogát erre, és utalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatban tett kijelentésére.  

"Ukrajnának magának kell eldöntenie, hogy csapást mér-e orosz katonai célpontokra"

- mondta Blinken. Oroszország megtámadta Ukrajnát és civileket gyilkol. Ukrajna bármilyen módon megvédi magát, beleértve az orosz bérgyilkosok raktárai és bázisai elleni csapásokat is. A világ elismeri a jogunkat erre" - fogalmazott Podoljak. 

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!