Öt oroszlán szabadult ki egy ausztrál állatkertben a reggeli órákban
Öt oroszlán szabadult ki egy ausztrál állatkertben a reggeli órákban

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 11. 02.
Öt oroszlán kisebb vészhelyzetet okozott egy ausztrál állatkertben, amikor kiszabadultak a rácsok mögül. A váratlan eseményre a Sydneyben található Taronga Állatkertben került sor helyi idő szerint ma reggel 6:30 körül.

Egy felnőtt és négy kölyök állat szabadult ki.

Az állatkertet emiatt le kellett zárni, de perceken belül minden oroszlánt sikerült befogni és biztonságba helyezni, számolt be róla a szóvivő. Szerencsére senki sem sérült meg, arra azonban nem adtak magyarázatot, hogyan történhetett meg ilyesmi.

Simon Duffy, az állatkert ügyvezető igazgatója jelentős incidensnek nevezte az esetet, amelyet ki kell vizsgálni.

A helyi médiának elmondta, hogy az oroszlánok behatoltak a kifutólyukkal szomszédos kis területre - körülbelül 100 méterre attól a helytől, ahol a vendégek az éjszakát töltötték az állatkerten belül erre kialakított épületben.

Maga az állatkert viszont ekkor még zárva volt. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy az oroszlánok nem hagyták el az állatkert területét. Komolyabb probléma tehát nem történt.

(BBC/Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!