Öt emberrel végzett egy íjas ámokfutó Norvégiában
Iszlám hitre való áttérése miatt már korábban is figyelték a hatóságok
Öt emberrel végzett egy íjas ámokfutó Norvégiában

Forrás: Youtube/BBC

2021. 10. 14.
Négy nő és egy férfi vesztette életét, ketten pedig megsebesültek tegnap este egy íjjal végrehajtott ámokfutás során a norvégiai Kongsberg városában. A rendőrség közleménye szerint az elkövető már korábban a látókörükbe került, mivel tartani lehetett a férfi radikalizálódásától, miután áttért az iszlám vallásra.

A 28 ezres Konsberg városában este negyed hétkor érkeztek az első bejelentések arról, hogy a város központjában egy férfi csigás íjjal mászkál, és többeket meglőtt. Az utcákon pánik tört ki, a beszámolók szerint sokan menekülni kezdtek.

A kiérkező rendőrök félórás hajsza után egy 37 éves dán férfit állítottak elő, akinek kihallgatása órákon keresztül zajlott éjszakába nyúlóan. Ole Bredrup Saeverud területi rendőrfőkapitány ma reggel beszámolt róla, hogy

az áldozatok valamennyien 50 és 70 év közötti személyek voltak.

Mint elmondta, nagy valószínűség szerint azután mészárolta le őket, hogy a hatóságok tegnap este – helyi idő szerint 18:18-kor – kiérkeztek a helyszínre.

Beszámolók szerint egy szupermarketben kezdett ámokfutásba a dán férfi.

A támadásban megsérült személyek egyike egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt volt, aki éppen az üzlethelyiségben tartózkodott, mikor elkezdődött a támadás.

A helyi rendőrfőnök, Oyvind Aas elmondta, hogy a támadó először sikeresen lépett meg a helyszínre kiérkezett fegyveres erők elől,

majd 18:47-kor – mintegy 35 perccel a rendőrségi bejelentés után – elfogták a merénylőt.

Míg kézre nem kerítették, arra utasították a hatóságok a helybelieket, hogy maradjanak otthon.

Három órán át zajlott a férfi kihallgatása, akinek édesanyja dán, édesapja pedig norvég. Értesülések szerint a támadó már több éve a kisvárosban élt. Az egyik szemtanú elmondta, hogy látta, ahogy az emberek az életükért rohannak; egyikük egy hölgy volt kezében a gyerekével.

Saját szemével látta, ahogy a támadó az utca sarkán állt íjjal a kezében és tegezzel felszerelve.

A rendőrség közleménye szerint más fegyvereket is használt a mészárlás során a férfi, de nem árulták el, pontosan mik voltak azok.

Nagyon megrázták a 25 ezer fős kisvárost a történtek. Kongsberg polgármestere, Kari Anne Sand elmondta, hogy egészen sokkoló volt a támadás híre. A norvég igazságügyi miniszter, Monica Maeland közölte, hogy a rendőrök egyelőre nem tudják, hogy terrortámadásról van-e szó.

A támadásra egyébként éppen a leköszönő konzervatív kormány regnálásnak utolsó napján került sor, melyet a középbal koalíció váltott fel Norvégiában.

(BBC/MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!