Danilov szerint a magyar hatóságok nemcsak nyíltan beszélnek az Orosz Föderációval való együttműködésről, hanem előre tudtak az ukrajnai orosz invázióról is.
Megjegyezte, hogy a NATO-ban jelenleg nem minden ország felel meg a Szövetség demokratikus elveinek.
"Például Magyarország nyíltan vállalja, hogy együttműködik Oroszországgal.
Ráadásul Budapestet figyelmeztette előre Putyin orosz elnök, hogy támadás készül Ukrajna ellen”
– mondta, majd azzal vádolta Magyarországot, hogy vissza akarta szerezni az egykor hozzá tartozó területeket.
„Látják, hogyan viselkedik Magyarország, és valamiért arra számított, hogy képes lesz visszaszerezni területeit. Ez azonban sohasem fog bekövetkezni, mi fogunk győzni” – tette hozzá
Alekszej Danilov azt is hangsúlyozta,
"következményei lesznek a háborúnak erre az országra nézve".
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Facebook-bejegyzésében következőképp értékelte az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács titkárának állítását:
"Döntésünk világos: nem szállítunk fegyvereket az Ukrajnában zajló háborúba. Ezt a kérdést a magyar emberek április 3-án meglehetősen világosan eldöntötték. Értjük, hogy ennek a döntésnek az ukrán kormány nem örül, de ezen a döntésen akkor sem fogunk változtatni,
ha durvábbnál durvább hazugságokat, nonszensz történeteket találnak ki nap mint nap."
(Zn.ua/Hetek)
hetilap
hetilap