Orbán: Megfontoltuk, majd elutasítottuk Zelenszkij kérését
Orbán: Megfontoltuk, majd elutasítottuk Zelenszkij kérését

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2022. 03. 25.
Brüsszelben sikerült érvényt szerezni a józan észnek, Magyarországra továbbra is érkezik gáz és olaj - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

A kormányfő kifejtette: Brüsszelben éjjel a NATO-csúcs után az európai uniós miniszterelnökök tanácskozásával folytatták a munkát, az "ukrán-orosz háború volt a téma itt is". 

Közölte: néhány ország megint felvetette, hogy a szankciókat ki kell terjeszteni az energiára, szénre, gázra, olajra,

"sőt maga az ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül vett részt a megbeszélésen, is ezt kérte tőlünk".

Hangsúlyozta: "mi ezt megfontoltuk, majd elutasítottuk", tekintettel arra, hogy Magyarországra a gáz 85 százaléka Oroszországból érkezik, az olajnak pedig több mint 60 százaléka. Egy szankció azt jelentené, hogy

"a magyar gazdaság pillanatok alatt lelassul, majd megáll"

- magyarázta. A miniszterelnök kiemelte: "ez elfogadhatatlan, ez ellentétes a magyarok érdekével", sőt azt jelentené, hogy valójában velük fizettetik meg a háború árát. "Szerencsére nem csak mi vagyunk ebben a cipőben, néhány más ország hasonlóképpen érvelt, így sikerült érvényt szerezni a józan észnek, és Magyarországra továbbra is érkezik majd gáz és olaj" - jelentette ki.

Orbán Viktor kitért rá: péntek reggel a munkát folytatják, az extra magasra felszökött energiaárak kérdését tárgyalják meg, és megvitatják, mit kell tenni Brüsszelben annak érdekében, hogy az energia ára csökkenjen.

Zelenszkij egyébként csütörtök este élesen bírálta a magyar miniszterelnököt, erről bővebben itt írtunk. 

(Hetek / facebook / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!