Orbán: Sose fogjuk azt mondani, hogy a muszlim felnőttek kiváltják a hiányzó keresztény gyerekeket
Orbán: Sose fogjuk azt mondani, hogy a muszlim felnőttek kiváltják a hiányzó keresztény gyerekeket

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 01. 21.
Kemény hangvételű interjút adott Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak péntek reggel: nem kímélte sem a baloldalt, sem pedig Brüsszelt. A koronavírussal kapcsolatban úgy fogalmazott: nem lehet gyengíteni a védekezést.Választások Tanulni kell abból, ami 2010-ig történt, abból, hogy mennyi erőfeszítés kellett, hogy a hibákat ki tudjuk javítani, és ha már sikerült, nem fordulhatunk vissza oda, ahol megint csak bajok várnának ránk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő kifejtette: a Magyarország előre megy, nem hátra mondatban benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt, az országot

"kivéreztették és tönkretették". De "nagyon kemény munkával 12 év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította" - mutatott rá.

Közölte: azonban most jönnek azok, akik "2010-ig baloldali politikusokként csődbe vitték az országot", és azt mondják, hogy készen állnak arra, hogy a választások után ők vegyék át az ország irányítását. Ez azt jelentené, hogy hátrafele megyünk - tette hozzá.

Úgy vélte, az elmúlt évek munkáját nem érdemes kidobni az ablakon, mert ha visszajönnek azok, akik csődbe vitték az országot, ugyanazt fogják tenni, amit korábban tettek, "ahhoz értenek, megszorításokhoz, elvételhez, nyugdíjcsökkentéshez értenek, de ők nem fognak minimálbért emelni, nem fogják növelni a nyugdíjakat, mert nem ezt tették, amikor erre lehetőségük volt".

Hangsúlyozta azt is: nemcsak arról van szó, hogy a baloldal 2010-ig hibákat és bűnöket követett el, hanem arról is, hogy 2010 után nem támogatta a parlamentben a kijavításuk érdekében hozott kormányzati döntéseket. Az adócsökkentéseket és a 13. havi nyugdíj visszaépítését sem szavazták meg - emelte ki, hozzátéve, hogy a baloldal a magas infláció miatt most bevezetett intézkedéseket - az élelmiszerárstopot, az üzemanyagárstopot és a kamatstopot - is támadja.

Migráció és Brüsszel

A miniszterelnök szerint Magyarország védi egész Európát, de Brüsszel nem segíti a védekezést, sőt támadja Magyarországot. Orbán Viktor elmondta: 2020-ban 45 ezer illegális bevándorlót fogtak el a határon, 2021-ben pedig már 122 ezret, ami jól mutatja, hogy az illegális határátlépések száma nő. 

A migráció kérdése nem oldódott meg, sőt mint fenyegetés és veszély velünk él majd a következő években is, ezért majd meg kell erősíteni és át kell alakítani a határvédelem rendszerét - jelentette ki. Hozzátette:

új erőket kell bevonni, minél több olyan fegyveres kell, akit kifejezetten a határvédelem céljából alkalmaznak. 

Kitért arra: a magyarok "mindig várkapitányok is egyben", egész Európa határát védik. 2015 óta ez a magyaroknak mintegy 600 milliárd forintba került, de ezt a munkát Brüsszel nem támogatja, "sőt hátba lő bennünket", támad ahelyett, hogy segítene - fogalmazott a kormányfő.

Kijelentette: Magyarország nem akar bevándorlóország lenni,

"nem akarjuk, sose fogjuk azt mondani, hogy a muszlim felnőttek kiváltják a hiányzó keresztény gyerekeket", mert mi az országainkat az életünk végén nem idegenekre, hanem a saját gyerekeinkre szeretnénk hagyni.

Koronavírus

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott: szabad, sőt kell vitatkozni arról, hogy milyen a jó védekezés, de ezt úgy kell tenni, hogy közben a védekezést ne gyengítsék. Szerinte az erről folytatott vita összeurópai jelenség, de a magyar baloldal azzal kilóg az európai gyakorlatból, hogy kamuvideókat gyártott. 

Nem tud arról, hogy bármelyik nyugat-európai országban előfordult volna, hogy tényeket hamisítanak meg, álvideókat, kamuvideókat készítenek, és úgy vitatkoznak a védekezésről, hogy ezzel gyengítik a védekezés hatékonyságát - mondta. 

Úgy látja, ahogy Magyarországon támadják a védekezést, az sértő az orvosokra és az ápolókra nézve, leértékeli a kórházakban zajló munkát. Azonban az egész egészségügyi rendszer mindent megtesz azért, hogy a betegeknek segítséget nyújtson, és elismerést érdemelnek az orvosok és az ápolók - jelentette ki.

Megjegyezte: az oltás megszervezése mindenhol jól halad. Orbán Viktor úgy értékelt: a baloldal nem tud különbséget tenni a kormány támadása és az ország leminősítése között. A járványhelyzetről szólva a kormányfő elmondta:

a pénteki adatok szerint nő a fertőzöttek száma, de a lélegeztetőgépen lévők száma csökken és a kórházi ellátást igénylők száma is lassabban nő, mint ahogyan az omikron variáns terjed.

A kormányfő az interjúban arról is beszélt, hogy ellenzi az egészségügy privatizálását. Szerinte ugyanakkor a magyar baloldal programjának folyamatosan része az egészségügy magánosítása, mert nagyon sokan dolgoztak és dolgoznak a privát egészségügyben érdekelt üzleti csoportoknak, így "korábbi kenyéradó gazdáik okán" érdekeltek abban, hogy üzleti lehetőséget nyissanak a nemzetközi tőke előtt. 

(Hetek/Kossuth Rádió/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!