Az éles, időnként ismét személyeskedő vitában Magyar Péter miniszterelnök és Kapitány István gazdaságfejlesztési miniszter válaszolt az ellenzéki képviselők napirend előtti kérdéseire.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
Már októberben bedőlhet az építőipar – erre figyelmeztetett Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője a magyar dolgozók és vállalkozások védelmében szólalt fel, kiemelve, hogy a leállított és felfüggesztett állami beruházások miatt októbertől súlyos válság fenyegeti a hazai építőipart. Ennek kapcsán példaként hozta fel a Hauszmann-program részleges leállítását, amely szerinte nemcsak gazdasági kárt és a turizmus visszaesését okozza, de a nemzeti öntudat újjáépítését is veszélyezteti. Kérte a kormányt, hogy a korrupciógyanús ügyek kivizsgálása mellett ne büntessék a ténylegesen tisztességes munkát végző magyar alvállalkozókat.
Emellett a politikus kétirányú fenyegetést lát a munkavállalókra nézve: egyrészt az alacsony bérek, másrészt a mesterséges intelligencia és az automatizáció – például az önvezető taxik – rohamos terjedése miatt, ami munkahelyek ezreit sodorhatja veszélybe. Emellett Toroczkai AI-stratégiát és kiszámítható bérfejlesztést is sürgetett.
Magyar Péter miniszterelnök válaszában visszautasította a vádat, miszerint a kormány cserbenhagyná a dolgozókat. Emlékeztetett, hogy a költségvetés nehéz helyzete ellenére a kormány szinte soha nem látott mértékű béremelést biztosít a szociális, a gyermekvédelmi, a rendvédelmi és az egészségügyi szektorban. Kiemelte, hogy hosszú távú, kiszámítható életpályára és bérstruktúrára van szükség a munkaerőhiány felszámolásához.
A leállított beruházások kapcsán leszögezte: a túlárazásokat és korrupciót fel kell számolni. A Hauszmann-programnál feltárt gigantikus drágulások miatt átvilágításra volt szükség, ám a kiszabaduló tiszta piaci viszonyok között a magyar alvállalkozók a jövőben közvetlenül, akár fővállalkozóként dolgozhatnak majd, tisztességes áron és profittal. A mesterséges intelligencia kérdésében pedig felhívta a figyelmet, hogy a kormányzati akcióterv kidolgozása már folyamatban van.
Hortay Olivér (Fidesz) a lakossági gázárak jövője miatt fejezte ki aggodalmát. Felidézte, hogy míg korábban nyáron rendeletben rögzítették a gáztarifákat, idén ez elmaradt, bizonytalanságban hagyva 2,5 millió gázt használó háztartást. Hortay arra kért garanciát, hogy a kormány a jövő évben is változatlan formában és a jelenlegi kedvezményes sávhatárokig fenntartja-e a rezsicsökkentett árakat, vagy áremelésre kell készülniük a családoknak.
Kapitány István gazdaságfejlesztési és energiaügyi miniszter válaszában hangsúlyozta: Magyarország kőolaj- és földgázellátása teljes mértékben biztosított. Élesen kritizálta az előző kormánypárti vezetés gázbeszerzési gyakorlatát, felidézve, hogy korábban a piaci átlagár hatszorosáért, 300 euró/MWh-s áron vásároltak gázt, ami óriási terhet rótt az államkasszára.
A miniszter garantálta, hogy a kormány a piaci árnál jóval kedvezőbben fogja beszerezni a szükséges gázmennyiséget, és elkötelezett a rezsicsökkentés fenntartása mellett. Emellett az energiahatékonysági programok elindítását, a tárolókapacitások optimalizálását, valamint a szélenergia bevonását jelölte meg mint a tartósan alacsony energiaárak és az energiaszuverenitás zálogát.