Obama lehet a következő elnök - a Harvard Egyetemen
Érdekes ötlet
Obama lehet a következő elnök - a Harvard Egyetemen

Forrás: Shutterstock/Evan El-Amin

2024. 01. 12.
Barack Obamát emlegetik a Harvard Egyetem megüresedett elnöki posztjának várományosaként, amelyet Claudine Gay hagyott ott az elburjánzó antiszemitizmus- és plágiumbotrány miatt.

Gay lemondásának körülményeiről és előzményeiről ebben a cikkben olvashatnak részletesebben. Obama levének emlegetése a sajtóban azért is érdekes, mert állítólag a demokrata exelnök maga is lobbizott azért, hogy Gay maradjon a pozíciójában, annak ellenére, hogy a katasztrofálisra sikerült kongresszusi meghallgatás után nyomás nehezedett Gayre.

Ami a prominens intézmény jövőjét illeti, a Daily Mail információi szerint Barack Obamát látják esélyesnek a vezetői posztra, aki még 1991-ben végzett a Harvard jogi karán. És nem ő lenne az első exelnök, aki egy elit egyetem élére kerül - mondhatnánk úgyis, hogy lassan hagyománnyá válik a trend.

Összesen eddig kilenc korábbi amerikai elnök lett kancellár, elnök vagy rektor az ország különféle elit főiskoláin - egy részük az amerikai elnöki poszt betöltése előtt, egy részük pedig a leköszönést követően.

Jelenleg Alan M. Garber a Harvard ideiglenes elnöke, de úgy tudni, az intézmény továbbra is mérlegeli a lehetőségeket, hogy kit válasszanak Gay állandó utódjának. Ennek részleteiről viszont hivatalos közleményt még nem tettek közzé, és annyira igyekeznek titokban tartani a kiválasztási folyamatot, hogy a Harvard Egyetem egyelőre nem nevezett meg jelölteket sem. Csupán annyit közöltek, hogy az új vezető keresése az elkövetkező időszakban széles körben lefolytatott konzultációt igényel majd a Harvard közösségében.  

A Boston Globe közlése szerint a közösségi médiában már el is indultak a találgatások, ki lehet esélyes a tisztségre, és ekkor vetődött fel Barack Obama neve, akinek esélyeit erősíti, hogy Robert Putnam, a Harvard professor emeritusa, a közpolitika professzora a Globe-nak nyilatkozva közölte, hogy "nagyon kívánatos lenne, ha az illető (elnök) színesbőrű vagy nő lenne, vagy még jobb, ha mindkettő".

Putnam, aki ismeri Barackot, ugyanakkor azt mondta a Globe-nak, hogy kétli, hogy Obama elvállalná a Harvard elnöki posztját. Jóllehet ez nem zárja ki azt, hogy felesége esélyes legyen a posztra.

(Daily Mail / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!