New York Post: nemzetközi kampány indult a vérfertőzés elfogadásáért
Éles kritikák érték a lapot, miután megszólaltatta az aktivistákat
New York Post: nemzetközi kampány indult a vérfertőzés elfogadásáért

Képünk illusztráció. /Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/

2021. 04. 19.
Két vezető vérfertőzés-párti aktivistát is megszólaltatott cikkében a New York Post, amiért éles kritikák érték a lapot. A cikkben a lobbisták amellett érvelnek, hogy a szülők összeházasodhassanak a gyermekeikkel, ha azok "beleegyeznek".

Az ausztrál Richard Morris már 60 országban kampányol azért, hogy dekriminalizálják a vérfertőzéssel kapcsolatos törvényeket.

Egyik kiemelt jogi küzdelme most a Manhattan-i Szövetségi Bíróságon van, ahol a "két felnőtt közötti beleegyezésen alapuló kapcsolatának" védelméért harcol. 

Aktivista társaival együtt már több mint 130 petíciót indítottak világszerte, egyelőre kevés támogatóval. "Még nem mozgattuk meg a hegyeket" - nyilatkozta a The Post-nak. Morris elmondása szerint azt követően kezdte meg jogi küzdelmeit a vérfertőzés elismeréséért, miután egy apát és lányát elítélték egy skót ügyben, mert viszonyt folytattak. 

Egyenlőség mindenkinek?

Morris a lobbitevékenységét az LMBT-egyenlőségért vívott harchoz hasonlította. Mint mondja, amennyire törvénytelen és igazságtalan bebörtönözni egy meleg embert, vagy törvényileg akadályozni különböző rasszú emberek közötti házasságot, ugyanannyira kellene biztosítani az egyenlőséget a vérfertőző kapcsolatok számára is. 

Az aktivista szerint csak szerelemre és kölcsönös beleegyezésre kellene, hogy szükség legyen ahhoz, hogy a kapcsolatot el lehessen ismerni. 

A Post megszólaltatta cikkében Keith Pullman bloggert is, aki szerint mindenki számára biztosítani kellene a házasság lehetőségét, nemek arányától, számuktól és családi kapcsolatuktól függetlenül. 

Az Egyesült Államokban több konzervatív és republikánus gondolkodó, újságíró és politikus is felszólalt a cikk ellen, amiért felületet adtak a vérfertőzést népszerűsítő kampánynak. 

Korábban írtunk arról a New York-i szülőről, aki most éppen amiatt pereskedik, amiért a vérfertőzésellenes törvények miatt nem házasodhat össze felnőtt gyermekével.

(NYPost, RT)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!