Ez egy véleménycikk. 

Tény, hogy David Pressman mindent megtett azért, hogy kellemetlen emlékeket hagyjon maga után. Különös érzéke volt például arra, hogy a nemzeti ünnepeink előtt rendszeresen kioktasson bennünket demokráciáról, történelemről, hazaszeretetről.

Sokan nehezen tudták megemészteni azt, ahogyan a rezidenciáján tartott rendezvényekre a magyar társadalom általa progresszívnek tartott csoportjaiból hívott vendégeket, miközben más közösségekkel szóba sem állt.

Én legalábbis nem emlékszem arra, hogy David Pressman – egyetlen lelkészt leszámítva – bármilyen keresztény egyházzal, felekezettel kapcsolatot keresett volna négy éves itt tartózkodása alatt, pedig ha másért nem, de az amerikai külügyminisztérium által évente kiadott vallásszabadság-jelentéshez illett volna első kézből tájékozódnia a témában.

Általában véve a konzervatív Magyarország mintha nem is létezett volna Pressman nagykövet számára,

miközben az LGBTQ-közösséggel szoros és intenzív kapcsolatot ápolt, vidékre is elment velük felvonulni, kerti partit tartott nekik nyaranta az otthonában, az év más időszakaiban pedig az elhíresült vacsoraasztalánál látta vendégül a képviselőiket.

Politikai elfogultsága időnként egész abszurd jelenetekhez vezetett, például amikor a zsidó képviselők útlevelét a parlamentben listázni kívánó exjobbikos képviselőt maga mellé ültette a széderestén, miközben a kormányt oktatta arról, hogyan kellene szerinte az antiszemitizmus ellen küzdeni.

A nagykövetek magánélete alapvetően nem tartozik a közvéleményre, Mark Palmer óta az elmúlt harminc évben a legtöbb amerikai nagykövettel volt alkalmam találkozni, de a családjukról a protokolláris minimumon túl semmit nem tudtam meg – és ez így volt jól.

David Pressman azonban elsősorban a közösségi médián keresztül hangsúlyozottan – és kellemetlenül – a magyar társadalom elé tolta a szivárványcsaládját, így kénytelenek voltak olyanok is értesülni erről, akik nem kíváncsiak arra, hogy zajlanak a hétköznapok egy olyan otthonban, ahol két férfi nevel két kisfiút.

Ez a kényszeres érzékenyítés azonban nem csak a saját preferenciája volt.

A kinevezésében is fontos szerepet játszott az, hogy melegcsaládos diplomataként egy olyan országba küldték, ahol az alaptörvény mondja ki a házasság történelmi, bevett definícióját. A Biden-adminisztráció küldetésének tartotta a konzervatívnak tartott nemzetek „áthangolását”, mintegy 25 ilyen országba küldtek tudatosan „LGBTQ-nagyköveteket”.

Egy szó, mint száz, nem fog hiányozni Pressman nagykövet és az általa sajátosan gyakorolt diplomácia.

Sértegetni azonban felesleges, és nem is méltó. Január 20-áig már fel lábon is kibírjuk.