Naponta nyolc kiskorú bevándorló tűnik el Olaszországban
Naponta nyolc kiskorú bevándorló tűnik el Olaszországban

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 20.
Naponta majdnem nyolc, szülői kíséret nélküli, 18 éven aluli migráns "tűnik el" Olaszországban. Ez a legmagasabb európai aránynak számít az ANSA olasz hírügynökség hétfőn közölt adatai szerint.

Olaszországban a 2019 és 2020 közötti időszakban több mint ötezer hétszáz kis- és fiatalkorú migránsnak veszett nyoma. Megérkezésük után eltűntek a hatóságok vagy a velük foglalkozó szervezetek szeme elől.

Lost in Europe

Az ANSA a Lost in Europe (Elveszve Európában) nevű szervezet adatait közölte. A szervezet tizenkét európai ország oknyomozó - migránsokat támogató - újságíróit tömöríti. Forrásaik szerint Európába évente több ezer gyermek jut el a migráns-csoportokkal:

az új koronavírus-járvány évében egyedül Olaszországba minden korábbinál több kiskorú, mintegy nyolcezer gyermek érkezett családjával, mással vagy egyedül.

Az utóbbi két évben egész Európában több mint 18 ezer kis- és fiatalkorú migráns tűnt el, a legtöbben Olaszországban. Kilencven százalékuk fiú, nyolcvanöt százalékuk pedig tizenöt évnél idősebb volt. A Lost in Europe önkénteseinek célja az ő felkutatásuk.

Interneten árulják a bevándorló lányokat

"Megérkeznek Olaszországba, gyermekvédelmi központokba kerülnek vagy máshol helyezik el őket, majd innen eltűnnek, ami azt jelenti, hogy vagy önként vagy más segítségével távoznak. Az esetek többségében nem sikerül kideríteni, mi történik velük" - nyilatkozta Carla Garlatti gyermekvédelmi ombudsman az ANSA-nak.  Hozzátette, hogy jobb esetben a gyerekeket és fiatalokat rokonok, ismerősök viszik el magukkal, rossz esetben a bűnszervezetek karmaiba kerülnek.

A Save the Children nemzetközi gyermekvédelmi szervezet olaszországi  felelőse Antonella Inverno - szintén az ANSA-nak nyilatkozva - elmondta, hogy a Covid-19 sem szűkítette a tizennyolc év alatti migránsok kizsákmányolásának  lehetőségét.

Példaként a nigériai lányokat említette, akiket a világjárvány idején nem az utcán, hanem interneten árulnak.

A római belügyminisztérium adatai szerint tavaly emelkedett a szülői kíséret nélkül érkező kis-, és fiatalkorú migránsok száma. A 2020-ban Olaszországba érkezett több mint 34 ezer emberből 4623 volt tizennyolc év alatti, 2019-ben 1680 volt a számuk, egy évvel korábban pedig 3536.         

Az idén érkezett 8559 migráns között 1196 volt a felnőtt kíséret nélküli kiskorú.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!