Moszkva üzent a szakadároknak: nem ez a megfelelő pillanat
Moszkva üzent a szakadároknak: nem ez a megfelelő pillanat

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 03. 28.
Még nem jött el az ideje annak, hogy népszavazást tartsanak a luhanszki "népköztársaság" Oroszországhoz való csatlakozásáról - jelentette ki Leonyid Kalasnyikov, az Állami Dumának a Független Államok Közössége ügyeivel, az eurázsiai integrációval és a határon túli oroszokkal való kapcsolattartással foglalkozó bizottságának vezetője vasárnap Moszkvában.

"Azt hiszem, ez nem a megfelelő pillanat erre. És aligha szükséges most ilyen kérdésekkel foglalkozni, amikor sorsdöntő események történnek a fronton"

- mondta Kalasnyikov a TASZSZ hírügynökségnek. Andrej Klisasz, a Szövetségi Tanács (felsőház) alkotmányos törvényhozással foglalkozó bizottságának vezetője a RIA Novosztyinak nyilatkozva azt mondta, hogy az Oroszország által elismert szuverenitású luhanszki és donyecki "népköztársaságnak" jogában áll bármilyen döntést elfogadni a saját alkotmánya értelmében.

A két orosz honatya arra reagált, hogy Leonyid Paszecsnyik, a Moszkva által függetlennek elismert szakadár ukrajnai luhanszki entitás vezetője vasárnap délelőtt kijelentette, hogy hamarosan népszavazást tarthatnak a "népköztársaság" Oroszországhoz csatlakozásáról.

"Úgy gondolom, hogy a közeljövőben a köztársaság területén népszavazás lesz, amelyen a nép élni fog abszolút alkotmányos jogával, és kifejezi véleményét az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásról. Valamiért biztos vagyok benne, hogy ez így fog történni"

- mondta. Hozzátette, hogy a luhanszki lakosság túlnyomó többsége, amely az elmúlt nyolc évben az ukrán hadsereg támadásainak kitéve és gazdasági blokád körülményei között élt, kizárólag Oroszország részéről érezhetett támogatást. Úgy vélekedett, hogy a köztársaság lakosainak többsége örülne, "ha - ahogyan a Krímben mondták - visszatérhetne a hazai kikötőbe".

"Magánvélemény"

Paszecsnyik, tisztázandó a nagy feltűnést keltett szavait, vasárnap este újságíróknak kijelentette, hogy a magánvéleményét osztotta meg a népszavazás lehetőségéről, amellyel kapcsolatban jelen pillanatban nem folynak előkészületek. A "népköztársaság" vezetője szerint a legfontosabb feladat most a katonai műveletek lezárása - jelentette a TASZSZ.

"A továbbiakban, megkapva a szabadságukat, köztársaságunk lakóinak abszolút joguk lesz a további sorsukat meghatározni, azt, hogy kivel és hogyan éljenek, habár mi már meghoztuk a döntésünket 2014-ben, az orosz tavasz idején" - nyilatkozott a luhanszki vezető.

Vlagyimir Putyin orosz elnök február 21-én írta alá a luhanszki és a donyecki "népköztársaság" függetlenségének elismeréséről szóló rendeleteket, valamint a velük való barátságról és kölcsönös segítségnyújtásról szóló megállapodásokat. Az Állami Duma február 22-én ratifikálta a megállapodásokat. Szergej Rudszkoj, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettese, a vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője egy pénteki moszkvai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a luhanszki entitás területének már a 93 százaléka áll a helyi "népi milícia" ellenőrzése alatt.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!