Az allegorikus regény címe a Koránnak azokra a verseire utal, amelyeket utólag kitöröltek az iszlám szent könyvéből, mert rossz fényben tünteti fel a muszlimok prófétáját.

A „sátáni versek” Mohamednek azok a kijelentései, amelyekben elfogadja a politeizmust, és tiszteletben részesít pogány női isteneket.

Ez teljesen ellentétes az iszlám alapítójának későbbi tanításával, amelyek egyedüli istenségként Allahot ismerik el.

Pályafutása elején – miután egy barlangban meditálva állítólag kijelentéseket vett az „igaz vallásról” Gábriel arkangyaltól – Mohamed minden rendelkezésére álló módszert bevetett a Mekkában élők meggyőzésére, hogy fogadják el az iszlámot. A mekkaiak eredetileg 365 istenséget tiszteltek, amelyek közül Allahot tekintették a főistenségnek.

Mohamed annak érdekében, hogy kibékítse és magához csábítsa a pogány arabokat, több bálványimádó rítusukat beépítette az iszlámba. Az olyan iszlám hitgyakorlatok, mint a háddzs (zarándoklat), a Kaba megkerülése és a fekete meteorkő megcsókolása mind olyan pogány szokások, amelyek megelőzték az iszlámot. 

Amikor Mohamed egyszer a mekkai kuraisz törzs vezetőivel találkozott, azt mondta nekik, hogy imádatban részesíti a pogány isteneiket. Azokat a Korán-verseket idézte, amelyben Allah a három pogány arab istennőt dicsér: al-Látot, al-Uzzát és Manátot.

„Nem láttátok vajon al-Látot, al-Uzzát és Manátot, a másikat és a harmadikat? Ők a magasztos istennők, és közbenjárásuk minden bizonnyal igaz.” 

Mohamed ezt követően felszólította a kuraisz törzsfőket, hogy adjanak tiszteltet az istennőknek, és térden állva együtt imádkozott velük. Az iszlám prófétája azonban hamarosan tisztában volt azzal, hogy cselekedete nem egyeztethető össze az általa megalapítani kívánt „egyedül igaz vallás” egyistenhívő jellegével. Saját mentségre azt állította, hogy maga a Sátán suttogta ezeket a verseket a fülébe. Ezután eltörölte ezt a részt, és megváltoztatta a Korán vonatkozó részét (Szúra 53:19-23) olyan módon, hogy épp ellenkezőleg, elítélje a pogány istenségek tiszteletét.

A muszlim teológusok utólag tiltott szövegnek minősítették a Korán adott szakaszának eredeti szöveget, és kijelentették, hogy a „sátáni versek” hamisítványok, mert Mohamed tévedhetetlen próféta, így nem csaphatta be a Sátán. Erre a szakaszra való bármilyen hivatkozást is blaszfémiának minősítenek, ezért lett célpont Rushdie is könyvével, amelyben felidézi Mohamed megcsalattatását.

Azonban nem Rushdie a Mohamed leleplezésétől rettegő fanatikus iszlám vallási vezetők egyedüli célpontja.

Hitoshi Igarashit, a Sátáni versek japán fordítóját 1991-ben halálra késelték azon a főiskolai kampuszon, ahol Tokió közelében tanított. Tíz nappal Igarashi meggyilkolása előtt, 1991. július 3-án Rushdie olasz fordítóját, Ettore Capriolót is súlyosan megsebesítette egy támadó milánói otthonában, több késszúrással. 1993. október 11-én Oslóban William Nygaard, A sátáni versek norvég kiadója szenvedett súlyos sérüléseket, amikor egy támadó háromszor hátba lőtte. Nygaard túlélte, de hónapokat töltött kórházban lábadozva. A könyv török fordítója, Aziz Nesin volt a célpontja annak a gyújtogató tömegnek, amely 1993. július 2-án a törökországi Sivasban a pénteki ima után felgyújtotta a Madimak Hotelt. A támadásban 37 embert meghalt, de Nesinnek sikerült időben elmenekülni.